Ez itt nem a Sandokan nem is a Sirkán ez a Balkán

Balkán Airsoft Airsoft Játékok szervezése

Figyelem, figyelem! Elsőbbségi híradás: Nagykátán kitört a háború! Ne izguljon senki, csak airsoftosan, de azért a szomszédoknak már előre szóljatok, hogy lesznek robbanások. 300 bátor, harcos készül arra, hogy több napig bebizonyítsa: igen, ők tényleg képesek úgy tenni, mintha katonák lennének. :) 
A szervezők szerint ez lesz a "következő szint" – ami egyrészt inspiráló, másrészt kissé ijesztő, ha arra gondolunk, hogy eddig is elég intenzívek voltak. Most viszont jön a milsim, a parancsnoki lánc, a jármű-javító eszköz (igen, ez létezik), és természetesen a bosnyákok, akik annyira komolyan veszik a szerepjátékot, hogy valószínűleg már otthon is csak karakterükként beszélnek.

Kissé megkésve és egyébként rövidebb interjú készült a szervezővel, mint eredetileg terveztük – valószínűleg már most a harci állapotokra készül, vagy egyszerűen túl sokat telefonál és még szervez a nagy naphoz. "Vigyázz, hová lépsz, és figyeld az eget!" – üzenik rejtélyesen. Ez lehet, hogy költői megfogalmazás, de inkább arra tippelünk, hogy vagy aknák lesznek elrejtve az égen, és drónok a a bokorban persze az is lehet, hogy pont fordítva. :) Esetleg mindkettő! :)
Szóval pakolj túlélőcsomagot, tanulj meg térképet olvasni, és ne feledd: ez nem játék – ez a Balkán!

 

Balkán Airsoft Airsoft Játékok szervezése

 

Kezdjük a lényeggel: honnan jött a "Balkán" ötlete, és miért pont ezt választottátok témának?

Sokat gondolkoztunk rajta, hogy csináljunk-e ebben az évben több napos játékot vagy pedig ne. Valamikor október vége november elején jött a döntés meg kell ugranunk ezt a szintet nekünk is! Ezután rögtön elkezdtünk egyeztetni a hozzánk közel álló csapatokkal, hogy betudnak-e segíteni a játékba és esetleg van-e valamilyen ötletük a fő történet szálra.
Természetesen volt több ötlet is amiket elvetettünk hisz vagy már valaki csinál hasonlót vagy egyszerűen nem fogott meg minket az elképzelés. Az egyik fontos célunk volt, hogy olyan témát válaszunk alapnak amit tudomásunk szerint nem csinált még senki itthon. Végül így jutott a döntés a Balkánra!

Mitől lesz különleges a "Balkán" más airsoft rendezvényekhez képest? Mi az, ami kiemeli?
 
Elsősorban, hogy Nagykátán lesz. Az utóbbi években nem volt több napos rendezvény szervezve ide.
Számunkra azért lesz kifejezetten különleges mert az elmúlt 3 év munkáját fogja tükrözni az esemény és ezután egy újabb lépcsőt ugrik meg a közös kooperációnk.

Miért pont ezt a helyszínt választottátok?

A választás egyértelmű volt számunkra, hiszen ezt a pályát mi üzemeltetjük, ismerjük az utolsó fáig és a terület nagysága lehetővé teszi az akár több száz fő befogadását is. Ezen kívül kiváló helyszín egy Mil-sim játék lebonyolítására.

Mesélnél egy kicsit arról, hogy milyen játékstílust és szabályokat alkalmaztok ezen a rendezvényen?

Milsim játék révén természetesen ragaszkodunk a szigorú parancsnoki lánchoz. Alapvetően úgy raktuk össze a játékot, hogy minden oldalon meglegyenek a támadó és védő szerepek is. A játék egyik különlegessége az általunk készített jármű javító eszköz, amiről a játékkezdést megelőzően külön oktatásban részesülnek majd a dedikált jármű szerelők. Természetesen egyéb dolgokkal is készülünk majd, de nem szeretnék mindent előre elárulni.

Kinek ajánlanád leginkább ezt a rendezvényt: kezdőknek, haladóknak, vagy minden airsoft rajongónak?
 
A Balkán megfelelő lehet kezdőknek és haladóknak is egyaránt. Fontos, hogy mindenki tudja hol van a saját határa és, hogy azt ne lépje túl. A biztonságnál semmi sem fontosabb.

Van-e valamilyen dress code vagy felszerelés-ajánlás, hogy még autentikusabb legyen a játékélmény?

A dresszkód kialakításánál figyeltünk arra, hogy minél több embernek megfelelő legyen. Nato oldalon a Tan alapú ruházat viselhető, Szerb oldalon pedig az OD alapú ruházat, a Bosnyákoknál szinte bármilyen civil ruházat engedélyezett. 

Mi a legfontosabb célotok a rendezvénnyel? Mire vagytok a leginkább büszkék a szervezés során?

A célunk az, hogy a rendezvény után a játékosok úgy menjenek haza, hogy jól érezték magukat és várják már a jövő évi folytatást. 

Hány játékosra számítotok, és milyen méretű pályán zajlik majd az esemény?

Jelenleg 294 fő van regisztrálva. A terület mérete picivel több mint 160 hektár. 

 

Balkán Airsoft Játékok szervezése

 

Hogyan biztosítjátok, hogy mindenki élvezze a játékot, és minimalizáljátok a konfliktusokat, vitákat?

Több mint 20 UN-es vesz részt a rendezvényen, részben ők felelnek majd a  játékmenet gördülékeny lezajlásáért, továbbá ellenőrizni fogják, hogy a dresszkódot és az egyéb szabályokat mindenki betartja-e. Ezzel is minimalizálni próbáljuk ez esetleges nézeteltéréseket! Ezen felül a játékban részt vesznek in-game trustyk akik a kártyájuk felmutatásával esetleges konfliktusnál közbe szólhatnak és rendezhetik a vitát! 

Van-e olyan különleges történetszál vagy háttérsztori, amely a játékélményt fokozza majd?

A Bosnyák oldal alapvetően Larpos oldal, ők mindent megfognak tenni azért, hogy minél autentikusabb élményt nyújtsanak a játékosoknak!  

Lesznek-e meglepetések vagy extra programok a játékosoknak a rendezvény alatt?

Természetesen több dolog is lesz, de ezeket előre nem szeretném elárulni! Csak annyit mondanék vigyázz, hogy hová lépsz...és figyeld az eget! 

Ha egy mondatban kellene meggyőznöd valakit, hogy jöjjön el, mit mondanál neki?

Ez nem játék, ez a Balkán! 

Milyen jövőbeli terveitek vannak? Számíthatunk-e a "Balkán" rendezvény folytatására vagy további hasonló eseményekre?

Biztos, hogy jövőre is lesz több napos rendezvényünk Nagykátán!

 

Érdemes követni az Airsoft-Játékok szervezése Facebook oldalát hiszen maradt még pár hely, és ne feledjétek, hogy június 26-29. az idei évi legkeményebb csatája lesz Nagykátán a fekete erdőben.

A szerkesztőségről

Az Airsoft Magazin tartalmait Rácz Attila Gábor („Mr. Fox"), a magazin főszerkesztője állítja össze és felügyeli.

Attila több mint 13 éve airsoftozik, elsősorban CQB-orientáltan, de a sport minden ágát kedveli. Már a kezdetektől saját fegyverbuildeket épített: alacsony költségvetésből olyan magasszintűszintű replikákat, amelyek ma is megállják a helyüket a pályán. Évek óta saját vállalkozásként lát el szervezőket és profi játékosokat alkatrészekkel és felszereléssel, és folyamatosan foglalkozik a technikai újításokkal — saját airsoft eszközöket és rendszereket is tervez, hogy a hazai airsoftot színesítse.

Ez a gyakorlati tapasztalat és technikai háttér adja a magazin szemléletét: a nemzetközi újdonságokat magyar kontextusban és független, PR-mentes véleménnyel dolgozzuk fel — airsoftosként airsoftosoknak.

Kérdés, észrevétel, tipp? Írj nekünk a Facebook-oldalunkon vagy a Kapcsolat oldalon.

AirsoftGuru

Airsoft Apró most hirdetik a piactéren
Mind a hirdetések →
Duble Eagle m904f

Duble Eagle m904f

115 000 Ft Fejér
Specna arms

Specna arms

48 000 Ft Pest
LCT AK74NV airsoft eladó (csak nálunk)

LCT AK74NV airsoft eladó (csak nálunk)

140 000 Ft Komárom-Esztergom
Teljes airsoft felszerelés (csak nálunk)

Teljes airsoft felszerelés (csak nálunk)

250 000 Ft Bács-Kiskun
M600C SCOUT LIGHT (csak nálunk)

M600C SCOUT LIGHT (csak nálunk)

25 000 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
Double Eagle  m904F

Double Eagle m904F

115 000 Ft Fejér
Double Bell 811S (HK416) (csak nálunk)

Double Bell 811S (HK416) (csak nálunk)

60 000 Ft Heves
Specna Arms M4/AR15 Edge Advanced motor

Specna Arms M4/AR15 Edge Advanced motor

8 000 Ft Bács-Kiskun
DMR - Arcturus

DMR - Arcturus

155 000 Ft Győr-Moson-Sopron
Specna Arms M4

Specna Arms M4

50 000 Ft Hajdú-Bihar
SSP18 (Glock 18) szett (csak nálunk)

SSP18 (Glock 18) szett (csak nálunk)

100 000 Ft Budapest
M9

M9

55 000 Ft Pest
Eladó Double Eagle M904G Falcon Edition AEG (csak nálunk)

Eladó Double Eagle M904G Falcon Edition AEG (csak nálunk)

70 000 Ft Budapest
3-9X40 céltávcső

3-9X40 céltávcső

3 500 Ft Győr-Moson-Sopron
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
Airsoft felszerelés

Airsoft felszerelés

200 000 Ft Somogy
Tokyo Marui M92F GBB gyári tár – új, bontatlan (csak nálunk)

Tokyo Marui M92F GBB gyári tár – új, bontatlan (csak nálunk)

10 900 Ft Budapest
ÚJ! PDI 6.05 215mm precíziós belső cső

ÚJ! PDI 6.05 215mm precíziós belső cső

17 500 Ft Fejér
Fegyverszíj

Fegyverszíj

2 000 Ft Heves
PSO

PSO

40 000 Ft Komárom-Esztergom
Ares Amoeba Striker AS01

Ares Amoeba Striker AS01

42 500 Ft Győr-Moson-Sopron
G&G piranha tr

G&G piranha tr

60 000 Ft Fejér
Kar 98k tuning (AirsoftPro+TNT)

Kar 98k tuning (AirsoftPro+TNT)

25 000 Ft Budapest
E&L AKS74U

E&L AKS74U

130 000 Ft Hajdú-Bihar
Eladó Tokyo Marui URG-I 11.5" GBBR (MWS / ZET System) (csere is…

Eladó Tokyo Marui URG-I 11.5" GBBR (MWS / ZET System) (csere is…

340 000 Ft Komárom-Esztergom
SAPI PLATE Dummy

SAPI PLATE Dummy

101 Ft Nem meghatározott (ideiglenes)
Warhead ronin short 45k brushless motor.

Warhead ronin short 45k brushless motor.

45 000 Ft Komárom-Esztergom
Cyma CM650a

Cyma CM650a

55 000 Ft Bács-Kiskun
KJW GLOCK - CO2 GBB - Secutor Gladius Magna III

KJW GLOCK - CO2 GBB - Secutor Gladius Magna III

105 000 Ft Fejér
Specna Arms Dark Matter motor 43000rpm (csak nálunk)

Specna Arms Dark Matter motor 43000rpm (csak nálunk)

15 000 Ft Győr-Moson-Sopron
EVOLUTION GEAR COG TA31 Replica w/ larue QD mount

EVOLUTION GEAR COG TA31 Replica w/ larue QD mount

35 000 Ft Komárom-Esztergom
Új Stti Mk.23  (csak nálunk)

Új Stti Mk.23 (csak nálunk)

17 000 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
Duble Eagle m904f

Duble Eagle m904f

115 000 Ft Fejér
Specna arms

Specna arms

48 000 Ft Pest
LCT AK74NV airsoft eladó (csak nálunk)

LCT AK74NV airsoft eladó (csak nálunk)

140 000 Ft Komárom-Esztergom
Teljes airsoft felszerelés (csak nálunk)

Teljes airsoft felszerelés (csak nálunk)

250 000 Ft Bács-Kiskun
M600C SCOUT LIGHT (csak nálunk)

M600C SCOUT LIGHT (csak nálunk)

25 000 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
Double Eagle  m904F

Double Eagle m904F

115 000 Ft Fejér
Double Bell 811S (HK416) (csak nálunk)

Double Bell 811S (HK416) (csak nálunk)

60 000 Ft Heves
Specna Arms M4/AR15 Edge Advanced motor

Specna Arms M4/AR15 Edge Advanced motor

8 000 Ft Bács-Kiskun
DMR - Arcturus

DMR - Arcturus

155 000 Ft Győr-Moson-Sopron
Specna Arms M4

Specna Arms M4

50 000 Ft Hajdú-Bihar
SSP18 (Glock 18) szett (csak nálunk)

SSP18 (Glock 18) szett (csak nálunk)

100 000 Ft Budapest
M9

M9

55 000 Ft Pest
Eladó Double Eagle M904G Falcon Edition AEG (csak nálunk)

Eladó Double Eagle M904G Falcon Edition AEG (csak nálunk)

70 000 Ft Budapest
3-9X40 céltávcső

3-9X40 céltávcső

3 500 Ft Győr-Moson-Sopron
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
Airsoft felszerelés

Airsoft felszerelés

200 000 Ft Somogy
Tokyo Marui M92F GBB gyári tár – új, bontatlan (csak nálunk)

Tokyo Marui M92F GBB gyári tár – új, bontatlan (csak nálunk)

10 900 Ft Budapest
ÚJ! PDI 6.05 215mm precíziós belső cső

ÚJ! PDI 6.05 215mm precíziós belső cső

17 500 Ft Fejér
Fegyverszíj

Fegyverszíj

2 000 Ft Heves
PSO

PSO

40 000 Ft Komárom-Esztergom
Ares Amoeba Striker AS01

Ares Amoeba Striker AS01

42 500 Ft Győr-Moson-Sopron
G&G piranha tr

G&G piranha tr

60 000 Ft Fejér
Kar 98k tuning (AirsoftPro+TNT)

Kar 98k tuning (AirsoftPro+TNT)

25 000 Ft Budapest
E&L AKS74U

E&L AKS74U

130 000 Ft Hajdú-Bihar
Eladó Tokyo Marui URG-I 11.5" GBBR (MWS / ZET System) (csere is…

Eladó Tokyo Marui URG-I 11.5" GBBR (MWS / ZET System) (csere is…

340 000 Ft Komárom-Esztergom
SAPI PLATE Dummy

SAPI PLATE Dummy

101 Ft Nem meghatározott (ideiglenes)
Warhead ronin short 45k brushless motor.

Warhead ronin short 45k brushless motor.

45 000 Ft Komárom-Esztergom
Cyma CM650a

Cyma CM650a

55 000 Ft Bács-Kiskun
KJW GLOCK - CO2 GBB - Secutor Gladius Magna III

KJW GLOCK - CO2 GBB - Secutor Gladius Magna III

105 000 Ft Fejér
Specna Arms Dark Matter motor 43000rpm (csak nálunk)

Specna Arms Dark Matter motor 43000rpm (csak nálunk)

15 000 Ft Győr-Moson-Sopron
EVOLUTION GEAR COG TA31 Replica w/ larue QD mount

EVOLUTION GEAR COG TA31 Replica w/ larue QD mount

35 000 Ft Komárom-Esztergom
Új Stti Mk.23  (csak nálunk)

Új Stti Mk.23 (csak nálunk)

17 000 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén

Partneroldal — kattintásra új lapon nyílik meg

Kiemelt cikkek

Szomorú hírt kaptunk a napokban: bezárta kapuit a Wib Cage, Magyarország első, kifejezetten Speedsoftra alapított játékhelye.

Vasárnap trópusi hangulat lepi el a Shoot House Airsoft pályáját: aki hawaii mintás inget húz, az egyik oldalra kerül, mindenki más pedig military öltözékben csatázik ellenük.

Kevés airsoft replika kelt akkora figyelmet, mint egy jól eltalált CO2-s pumpás sörétes, és a Tactor YouTube-csatorna most pont egy ilyet kapott a keze közé.

A UNICORN AIRSOFT friss posztjában saját szervizes tapasztalataikból osztottak meg valós eseteket arról, hogyan roncsolja szét egy silány minőségű BB a drága, nagy pontosságú belső csöveket – még akkor is, ha azok kifejezetten kopásálló bevonattal

Ha valaha keresgéltél már aktív hallásvédőt airsofthoz, biztos beleütköztél a Peltor névbe – de hogy pontosan mi a különbség egy belépő szintű vadászmodell és egy full duplex katonai headset között, arra most az Airsoft_Dudes csapata adott választ

A hollowed-out, azaz kiüregelt gearsetek évek óta ott lapulnak az airsoft upgrade-listák tetején, azzal az ígérettel, hogy könnyebb fogaskerekekkel gyorsabb választ és kisebb terhelést kapunk a gearboxban.

Ha valaki az elmúlt években követte a HPA-s airsoft fejlesztéseket, biztosan találkozott már a Frog Engineering Airsoft nevével.

A legtöbb új replika manapság taktikai stílust hajszol – de a Taran Tactical és az ICS most valami egészen mást tett le az asztalra.

Nem mindennap fordul elő, hogy egy gyártó szó szerint a semmiből dob be egy új replikát a piacra, előzetes felhajtás és teaser-áradat nélkül.