SkyCity: újjászületik a legendás Főnix pálya

SkyCity: újjászületik a legendás Főnix pálya

Aki régebben is airsoftozott Magyarországon, annak nem kell bemutatni a Főnix pályát. Most hivatalosan is megerősíthetjük: a legendás hely újra kinyit, de teljesen megújult formában, és már az új nevét is tudjuk: SkyCity. Az Airsoft Hungary csapata dolgozik az újjáépítésen, és ami a képekből látszik, az komoly vállalkozás.

A régi motorosok közül sokan ezen a pályán tanultak meg airsoftozni, itt nevelkedtek azok a játékosok, akiket aztán országszerte ismertek. A legendás csapatok küzül a Vén Rókák, a DBO tagjai, de játékosok küzül például Attila a magazin főszerkesztője is itt kezdte és még sorolhatnánk a neveket napestig. Aki ott volt akkoriban, az tudja miről beszélünk, a többieknek elég annyi, hogy ez a hely egy egész generációt indított el az airsoft útján. Most pedig visszatér, méghozzá nem is akárhogyan.

am-skycity-1.jpg

Kamionszámra érkezik a faanyag az építkezésre, és a képek tanúsága szerint 10-20 fős csapat dolgozik folyamatosan, hogy március első felére elkészüljenek. A srácok profizmusát jól mutatja, hogy olyan hangrendszert építettek be, amit az Azariah koncerteken használnak. Persze itt nem koncert lesz, de azért ez jól jelzi, milyen színvonalon gondolkodnak.

am-skycity-2.jpg

Mi marad a régiből, mi lesz új?

A falak nagyrésze adott volt, de rengeteg mindent újragondoltak. Megnyitnak olyan területeket, amiket korábban raktárnak használtak, és az egész sokkal nagyobb lesz mint volt. Az első számú visszaálló marad a régi helyén, a másodikat viszont egy helyiséggel arrébb tették, ami már önmagában jelzi a méretbeli növekedést.

am-skycity-3.jpg

A legendás folyosók megmaradnak a maguk tematikus hangulatával. Lesz virágbolt, megmarad a régi mozivetítő terme is, és jön még egy csomó meglepetés, amiről egyelőre nem árulunk el többet. Annyit elkotyoghatunk, hogy a 46 éves apukáknak állítólag még csúszda is lesz labdaágyásba, mert a srácoktól ez is kitelik.

am-skycity-4.jpg

Kétszintes játéktér és dupla világítás

A régi nagy termet, ahol annak idején az a hatalmas Hummer terepjáró is állt, most teljesen begalériázzák. Ez azt jelenti, hogy ott majd két szinten folyik a játék, ami taktikailag teljesen új dimenziókat nyit meg. Pipu és Máté vezeti a projektet, és az ő ötletük volt az is, hogy két külön fényrendszert építenek be. Lesz egy világosabb mód és egy sötétített verzió is, ahol komolyabb kihívásokra számíthatsz.

am-skycity-5.jpg

am-skycity-6.jpg

Mikor nyit és miért számít?

A tervek szerint március első felében nyitnak. Ami különösen jó hír, hogy a nagy érdeklődés miatt már most több régi játékos jelezte, hogy emiatt térne vissza az airsofthoz. Ha minden igaz, akkor hamarosan jövünk egy részletes pályabemutatóval is, de addig is jegyezd meg a nevet: SkyCity. A CQB-ből sosem elég, és úgy tűnik, most egy igazi etalon készül.

am-skycity-7.jpg

A szerkesztőségről

Az Airsoft Magazin tartalmait Rácz Attila Gábor („Mr. Fox"), a magazin főszerkesztője állítja össze és felügyeli.

Attila több mint 13 éve airsoftozik, elsősorban CQB-orientáltan, de a sport minden ágát kedveli. Már a kezdetektől saját fegyverbuildeket épített: alacsony költségvetésből olyan magasszintűszintű replikákat, amelyek ma is megállják a helyüket a pályán. Évek óta saját vállalkozásként lát el szervezőket és profi játékosokat alkatrészekkel és felszereléssel, és folyamatosan foglalkozik a technikai újításokkal — saját airsoft eszközöket és rendszereket is tervez, hogy a hazai airsoftot színesítse.

Ez a gyakorlati tapasztalat és technikai háttér adja a magazin szemléletét: a nemzetközi újdonságokat magyar kontextusban és független, PR-mentes véleménnyel dolgozzuk fel — airsoftosként airsoftosoknak.

Kérdés, észrevétel, tipp? Írj nekünk a Facebook-oldalunkon vagy a Kapcsolat oldalon.

AirsoftGuru

Airsoft Apró most hirdetik a piactéren
Mind a hirdetések →
Angry Gun ACH Geiselle felhúzokar (GHK/VFC M4)

Angry Gun ACH Geiselle felhúzokar (GHK/VFC M4)

20 000 Ft Pest
Eladó AR-15 sok kiegészitővel

Eladó AR-15 sok kiegészitővel

100 000 Ft Komárom-Esztergom
Eladó Double Eagle M904D – fekete, újszerű, 1 játék, Falcon FCS, dob…

Eladó Double Eagle M904D – fekete, újszerű, 1 játék, Falcon FCS, dob…

50 000 Ft Pest
M4 SPR INTERCEPTOR (Lancer Tactical) (csak nálunk)

M4 SPR INTERCEPTOR (Lancer Tactical) (csak nálunk)

60 000 Ft Pest
JG AU4g és Cyma 028u

JG AU4g és Cyma 028u

60 000 Ft Komárom-Esztergom
JG G36 sok extrával

JG G36 sok extrával

50 000 Ft Győr-Moson-Sopron
BLS BBk 0.45 és 0.48 BIO (csak nálunk)

BLS BBk 0.45 és 0.48 BIO (csak nálunk)

7 500 Ft Fejér
SSR4 MK2  (csak nálunk)

SSR4 MK2 (csak nálunk)

140 000 Ft Heves
LCT Vityaz áron alul

LCT Vityaz áron alul

120 000 Ft Hajdú-Bihar
Éjjellátó (csak nálunk)

Éjjellátó (csak nálunk)

65 000 Ft Heves
WE Glock 17 Gen 3 (csak nálunk)

WE Glock 17 Gen 3 (csak nálunk)

65 000 Ft Budapest
Airsoft Kozmetika FESTÉS ÉS GRVÍR

Airsoft Kozmetika FESTÉS ÉS GRVÍR

999 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
Tiger stripe desert

Tiger stripe desert

9 997 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
JK Army féle Apple okosóra Multicam pánt (csak nálunk)

JK Army féle Apple okosóra Multicam pánt (csak nálunk)

6 000 Ft Pest
Hpa Hydra p90

Hpa Hydra p90

110 000 Ft Komárom-Esztergom
CZ P-09 pisztoly

CZ P-09 pisztoly

40 000 Ft Hajdú-Bihar
JS Tactical RIS hordfogantyú

JS Tactical RIS hordfogantyú

7 000 Ft Pest
Laptop táska

Laptop táska

11 994 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
ICS BLE Alpha

ICS BLE Alpha

15 000 Ft Zala
Double Eagle M56AL Tri-Shot Shotgun (csak nálunk)

Double Eagle M56AL Tri-Shot Shotgun (csak nálunk)

22 000 Ft Pest
Salvo Precision MCX custom GBBR

Salvo Precision MCX custom GBBR

149 000 Ft Budapest
Specna Arms Fx02 Hal ETU

Specna Arms Fx02 Hal ETU

79 990 Ft Győr-Moson-Sopron
CYMA G36C (csak nálunk)

CYMA G36C (csak nálunk)

59 990 Ft Pest
Keresek TMC Mk13-as flashbang gránát dummy-t

Keresek TMC Mk13-as flashbang gránát dummy-t

5 000 Ft Pest
Tokyo Marui Mk-23 (Teljes Upgrade)  (csak nálunk)

Tokyo Marui Mk-23 (Teljes Upgrade) (csak nálunk)

89 999 Ft Fejér
TMC M4 BlueForce Gear Helium tripla zseb

TMC M4 BlueForce Gear Helium tripla zseb

5 000 Ft Pest
CM.058 PP-19 Bizon

CM.058 PP-19 Bizon

50 000 Ft Somogy
Multicam Plate Carrier.  (csak nálunk)

Multicam Plate Carrier. (csak nálunk)

34 999 Ft Fejér
Repro ShawConcepts Sidekick V2 Combtok elem Multicam (csak nálunk)

Repro ShawConcepts Sidekick V2 Combtok elem Multicam (csak nálunk)

7 000 Ft Pest
Multicam Plate Carrier

Multicam Plate Carrier

25 000 Ft Csongrád-Csanád
Afganka panama hat

Afganka panama hat

11 000 Ft Pest
EOTech G33

EOTech G33

25 000 Ft Fejér
Angry Gun ACH Geiselle felhúzokar (GHK/VFC M4)

Angry Gun ACH Geiselle felhúzokar (GHK/VFC M4)

20 000 Ft Pest
Eladó AR-15 sok kiegészitővel

Eladó AR-15 sok kiegészitővel

100 000 Ft Komárom-Esztergom
Eladó Double Eagle M904D – fekete, újszerű, 1 játék, Falcon FCS, dob…

Eladó Double Eagle M904D – fekete, újszerű, 1 játék, Falcon FCS, dob…

50 000 Ft Pest
M4 SPR INTERCEPTOR (Lancer Tactical) (csak nálunk)

M4 SPR INTERCEPTOR (Lancer Tactical) (csak nálunk)

60 000 Ft Pest
JG AU4g és Cyma 028u

JG AU4g és Cyma 028u

60 000 Ft Komárom-Esztergom
JG G36 sok extrával

JG G36 sok extrával

50 000 Ft Győr-Moson-Sopron
BLS BBk 0.45 és 0.48 BIO (csak nálunk)

BLS BBk 0.45 és 0.48 BIO (csak nálunk)

7 500 Ft Fejér
SSR4 MK2  (csak nálunk)

SSR4 MK2 (csak nálunk)

140 000 Ft Heves
LCT Vityaz áron alul

LCT Vityaz áron alul

120 000 Ft Hajdú-Bihar
Éjjellátó (csak nálunk)

Éjjellátó (csak nálunk)

65 000 Ft Heves
WE Glock 17 Gen 3 (csak nálunk)

WE Glock 17 Gen 3 (csak nálunk)

65 000 Ft Budapest
Airsoft Kozmetika FESTÉS ÉS GRVÍR

Airsoft Kozmetika FESTÉS ÉS GRVÍR

999 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
Tiger stripe desert

Tiger stripe desert

9 997 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
JK Army féle Apple okosóra Multicam pánt (csak nálunk)

JK Army féle Apple okosóra Multicam pánt (csak nálunk)

6 000 Ft Pest
Hpa Hydra p90

Hpa Hydra p90

110 000 Ft Komárom-Esztergom
CZ P-09 pisztoly

CZ P-09 pisztoly

40 000 Ft Hajdú-Bihar
JS Tactical RIS hordfogantyú

JS Tactical RIS hordfogantyú

7 000 Ft Pest
Laptop táska

Laptop táska

11 994 Ft Borsod-Abaúj-Zemplén
ICS BLE Alpha

ICS BLE Alpha

15 000 Ft Zala
Double Eagle M56AL Tri-Shot Shotgun (csak nálunk)

Double Eagle M56AL Tri-Shot Shotgun (csak nálunk)

22 000 Ft Pest
Salvo Precision MCX custom GBBR

Salvo Precision MCX custom GBBR

149 000 Ft Budapest
Specna Arms Fx02 Hal ETU

Specna Arms Fx02 Hal ETU

79 990 Ft Győr-Moson-Sopron
CYMA G36C (csak nálunk)

CYMA G36C (csak nálunk)

59 990 Ft Pest
Keresek TMC Mk13-as flashbang gránát dummy-t

Keresek TMC Mk13-as flashbang gránát dummy-t

5 000 Ft Pest
Tokyo Marui Mk-23 (Teljes Upgrade)  (csak nálunk)

Tokyo Marui Mk-23 (Teljes Upgrade) (csak nálunk)

89 999 Ft Fejér
TMC M4 BlueForce Gear Helium tripla zseb

TMC M4 BlueForce Gear Helium tripla zseb

5 000 Ft Pest
CM.058 PP-19 Bizon

CM.058 PP-19 Bizon

50 000 Ft Somogy
Multicam Plate Carrier.  (csak nálunk)

Multicam Plate Carrier. (csak nálunk)

34 999 Ft Fejér
Repro ShawConcepts Sidekick V2 Combtok elem Multicam (csak nálunk)

Repro ShawConcepts Sidekick V2 Combtok elem Multicam (csak nálunk)

7 000 Ft Pest
Multicam Plate Carrier

Multicam Plate Carrier

25 000 Ft Csongrád-Csanád
Afganka panama hat

Afganka panama hat

11 000 Ft Pest
EOTech G33

EOTech G33

25 000 Ft Fejér

Partneroldal — kattintásra új lapon nyílik meg

Kiemelt cikkek

Van egy pillanat minden airsoftos életében, amikor rájön, hogy a hobbi nem csak arról szól, hogy ki lő pontosabban, hanem arról is, hogy ki nyit teret a fiataloknak.

Ha van egy GBBR replikád, tudod: a tár kérdése legalább annyira számít, mint maga a fegyver.

Ha valaha untad már, hogy a versenyszerű airsoft szinte mindig ugyanaz a speedsoft-recept, van egy csatorna, amelyik nekiállt teljesen újragondolni a dolgot.

Egyre több airsoftos kacsingat a 3D nyomtatás felé, és nem véletlenül: ha van egy nyomtatód és egy kis türelmed, elvileg a semmiből is összerakhatsz egy HPA-motoros replikát.

Ha követed a japán airsoft-piacot, tudod, hogy a Tokyo Marui új dobásai mindig eseményszámba mennek – és most pontosan ez történt.

Van, amikor a jó lőállás nem egy bokor mögött van, hanem egy meredek sziklafal tetején, ahová előbb fel kell másznod.

A Quanta Industry, vagyis a Magnus Pro sorozat készítője már bebizonyította az AR és a 2011-es modelleknél, hogy nem ijed meg a részletektől.

A Jaeger Precision csatorna gazdája nem szokott finomkodni, ha egy VFC replikáról van szó – szereti kritizálni a márkát, főleg az M4-es sorozatot.

Két éve írjuk a teszteket, a híreket és a videóajánlókat az airsoftos közösségnek, és eddig kizárólag saját zsebből álltuk a költségeket.