A velencei "ifjú" fenegyerek (Interjú)

Tihon Tamás Ifi Airsoft Velence

Az első pillanatban amikor megláttam, hogy Velencén az Ifi szállóban készül valami felvettem a szervezővel a kapcsolatot, mert tudtam, hogy érdekes sztori lesz és sokan lesznek kíváncsiak később, hogy hogyan és kitől is jött a kézenfekvő, de őrült ötlet, hogy airsoft paradicsommá változtassák a régiót. Nos.. ismerjétek meg azt az embert és szervezőt aki ezt létrehozta.


Mi a neved ki áll az IFI Airsoft mögött?
Tihon Tamás vagyok.

Nem csak szervező vagy hanem játékos is vagy, mióta játszol airsofttal?
A többi szervezőhöz képest szerintem én nem számítok annyira veteránnak, nagyjából 3 éve kezdtem el játszani.

Még mindig játszol?
Nyár elejéig aktívan játszottam, a téli időszakot kivéve azért próbáltunk havi rendszerességgel elmenni játékokra. Mióta felmerült a pálya nyitás, építés, és a rengeteg vele járó ügyintézés, vissza szorult a játékokra járás.

Melyik volt a legelső airsoft játék, amin részt vettél?
Én egyből a közepébe csaptam és a bérléses kipróbálást megkerülve ugrottam a felszerelés vásárlásba, aztán fel is avattam egy pestszentimrei 9.11 emléknap játékon.

 

Ifi Airsoft Velence

 

Melyik volt a legemlékezetesebb airsoft élményed játékosként?
Még talán 2 éve volt Bankházán, a „Kabul az utolsó 12 óra” című játék, ami nagyon jól sikerült. Elejétől a végéig maradtunk. A pálya/esemény nagyon jó hangulatú volt, a pirotechnika is első osztályúra sikerült és a társaság is szuper volt.

Mi az, amit a legjobban szeretsz az airsoft játékokban?
A kikapcsolódást. Elmegyünk páran együtt, beszélgetünk, játszunk, születnek a mémek. Játék közben általában oda koncentrál az ember, szóval elég jól ki lehet zárni a külvilágot meg a hétköznapokat. Nem mintha én személy szerint panaszkodhatnék bármire is.

Van-e kedvenc airsoft pályád, (természetesen az ifi éttermen kívül :) ) ahol a legszívesebben játszol?
A tököli reptér nagy kedvencem, talán ott is voltam a legtöbbször. De azért a csévharaszti pálya sem utolsó.

Mi inspirált arra, hogy játékszervezővé válj?
A pálya gyakorlatilag tőlem 5 percnyire van, és nap mint nap mentem el előtt, így egy ideje ért bennem a gondolat, milyen jó pályát lehetne belőle csinálni. Most meg is volt rá minden lehetőségem, szóval éltem vele. Nekem és barátaimnak pedig vannak jó elképzeléseink a pályával, játékmódokkal, úgyhogy szerintem tök jó játékokkal fogunk előállni az elkövetkezendő pár hónapban.

 

Tihon Tamás játékot vezet Ifi Airsoft Velence és a játékosok

 

Milyen jellegű játékélményt szeretnél nyújtani a résztvevőknek?
Pozitívat természetesen. De hogy ezt kinek mi adja meg, az más kérdés. Szeretnénk valami újat is bele vinni a játékainkba, aminek az alapját egy ilyen stalker jellegű, posztapokaliptikus hangulat ad majd meg. E köré építenénk majd a feladatokat, és a tematikát, ami szerintem azoknak is jó élményt adhat, akik szeretnek elmélyülni a „sztoriban” és azoknak is, akik csak lejönnének puffogtatni.

Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak az airsoft szervezésében?
Balanszolt játékmódokat, visszaálló pontokat, pálya kialakítást kitalálni. CQB jellegéből és az épület eredeti elrendezése miatt ez még nehezebb feladat. Nem lehet mindenkinek megfelelni, de erre törekszünk a visszajelzések alapján. Van, hogy még körök között is alakítunk a pályán.

Mi volt számodra a legmeghatározóbb élmény a pálya megtalálása. vagy az indulás óta?
Legelső ilyen élmény az volt, mikor a bérleti szerződés létrejött, és kinyitottuk az ajtót, hogy akkor hajrá. Mikor elkezdtük takarítani, akkor azt hittük sosem lesz vége. Na de mikor kitakarítottuk, megépítettük a fedezékeket, és az utolsó off zonet is lezártuk, akkor az nagy megkönnyebbülés volt. És úgy érzem abszolút megérte a rengeteg befektetett idő és munka, mert egy tök jó kis pálya lett belőle. (még így nem végleges formájában is)

Honnan jött az ötlet, azaz az IFI szálló, miért pont ez?
Mindig megvolt és meg is van a hely misztikussága. Szerintem kevés ilyen jó adottságokkal rendelkező, airsoftra alkalmas épület van itt a környéken. Úgyhogy mindenképp meg kellett próbálni a dolgot. Fantáziát már évek óta láttam benne, rászántam magam, utána mentem sok-sok mindennek, de itt vagyunk, összehoztuk.

Milyen extra terveitek vannak a pályával, játékokkal?
A pályának most kb. a 80%-a van megnyitva játékra, de az a maradék 20% rengeteget tudna hozzá adni az élményhez. Ha minden terv szerint megy, szeptemberben tudunk azokba az irányokba bővíteni. Játékmódokat pedig már említettem, szeretnénk egy posztapokaliptikus hangulatot kölcsönözni a játékoknak. Ezeket nem lőném le előre.

Milyen különlegességei vannak ennek a pályának más airsoft helyszínekhez képest?
Két szinten folyik a játék, és több mint 2000 négyzetméteren már most. Az eredeti vendégtér és személyzeti területek egyaránt bejárhatóak. Eredetileg ugye ez egy ifjúsági étkeztető épület volt, mellette esküvőknek is helyet adott, később pedig discoként üzemelt. Ez már önmagában elég különlegesnek mondható szerintem.

 

Ifi Airsoft Velence játéktér sötétben piros fényekkel

 

Milyen koncepció alapján alakítottátok ki a pályát?
Sok más pályán tapasztaltakat/látottakat gyúrtam össze a kitalálásnál. Nem szerettem volna az épületet csak így önmagában üresen oda dobni, hogy nesze játsszatok. A másik végletet szintén nem szeretném elérni, hogy fél méterenként legyen fedezék/fal. Ez inkább személyes preferenciából adódik, de ahogy az eddigi játékosokkal beszéltem, nekik is tetszik a koncepció.
Még azért van, amin módosítani kell, plusz falakat kiszedni, vagy éppen építeni.

Milyen kihívásokkal szembesültetek a pályaépítés során?
Az a mennyiségű szemét, sitt, lehullt álmennyezet, kitört ablak, szétázott bútorok, ami fogadott minket elég brutális volt. A mostani állapothoz képest hatalmas a különbség. Sajnos nem csináltunk mindenről előtte/utána képet, utólag bánjuk is. A rendrakás önmagában elvitt nagyjából 2 hónapot, úgy, hogy egyszerre mindig 3-5-en csináltuk.
Sok apróság volt még ezen kívül, általában, ha egy dolgot megoldottunk, kettő másik jött helyette.
Másik jelenlegi kihívás az a szintek közti átjárhatóság. Két lépcső van, jó lenne egy harmadik is. Erre vannak ötleteink már.

Milyen különleges szabályokat alkalmazol a játékok során?
    • Legfontosabb, szájvédelem használata nem ajánlott, hanem kötelező!
    • A réslövést teljes mértékben elengedtük, mivel első játékon ebből voltak problémák. Nálunk nem számít találatnak, akármilyen messziről is kapja/adja valaki.
    • Továbbá a gránátokra különös figyelmet kell fordítanunk, részben a kis helyiségek, másrészt az épület környékén közlekedők miatt. Elég forgalmas helyen van a pálya, nem szeretnénk emiatt konfliktust senkivel. Maximum 80 decibelben határoztuk meg a gránátokat.

Milyen típusú airsoft játékokat fogtok szervezni a CQB pályán?
Egyelőre inkább a gyakorló játékokra szeretnénk összpontosítani (tdm, ctf, róka, domination, egyszerűbb scavenger módok stb.) Idővel szeretnénk ugyebár a sztori vonalat nyomni. Most kezdek el éppen esp32-es projekteken agyalni.
Speedsoft játékok rendezése is felmerült. Ha az igény megvan rá, visszatérünk erre.

Milyen az airsoft élet a régióban? Eddig ez elég üres volt nem?
Van néhány pálya, de nem ennyire CQB jellegűek. Most ezzel sokak számára egy új hely nyílt, akik itt Fejér megye déli részén, vagy Komárom megyében élnek. De nem egyszer jöttek már le Győrből vagy Veszprémből hozzánk. Persze a budapestiek is könnyen letudnak jönni, már csak azért is, mert gyakorlatilag a vasútállomás mellett vagyunk.

Lement az első (1-2) játék milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a játékosoktól?
Sokkal rosszabbra számítottam, és azt hittem katasztrófa lesz, de kellemeset csalódtam. Eddig a többségnek abszolút tetszett és nagyon pozitív visszajelzések jöttek mind a szervezésre, mind a pályára. Szóval köszi mindenkinek, sok fejlesztési ötlet jött már tőletek.

 

Ifi Airsoft Velence játékosok csoportkép

 

Hogyan bánsz az újonnan érkezőkkel vagy kezdőkkel a játékok során?
Nem olyan régen voltam én is kezdő, sőt, azokkal szemben, akik 10-15 éve játszanak még most is az lehetek. Tudom, és mikor telefonon beszélek velük hallom is, hogy mik a félelmeik így a játékok előtt. De normálisan állunk mindenkihez, elvégre azért szervezzük a játékokat, hogy jól érezze magát mindenki. Nem vérre megy a dolog, hanem kikapcsolódni járnak ide az emberek.

Milyen módon támogatod a közösségépítést a játékok által?
Egyelőre ebbe nem mentünk bele nagy mélységekig, de szeretnék olyan eseményeket is szervezni, aminél ez hangsúlyosabb lenne. Legyen az akár egy játék utáni főzés, közös pálya fejlesztés, játék napokon kis „piac” kialakítása, versenyek szervezése stb.

Milyen tanácsot adnál egy kezdő airsoft játékosnak?
Ne félj kérdezni. Facebookon, játékokon a többiek 99,9%-a mindig segítőkész. Sok hibába bele lehet futni, ha a saját feje után megy az ember. Legyen az vásárlás, vagy játék.

Mit üzensz a magyarországi játékosoknak? (vagy az airsoft közösségnek)
Ez egy hobbi/sport, kikapcsolódás. Kicsit lazábban is lehetne a játékokon részt venni. Rengetegen véresen komolyan veszik, és a legkisebb apróságon is felhúzzák magukat.

Kedvenc fegyver? :)
Több is van, de mostanában az autentikusan kinéző fém-fa kis AK-kal (AKS-74U) szemezek, amit játékra is használnék. De egy szintén fém-fa SVD/PPSH is jól mutatna, akár csak a falon.

 

Nézzük is aki még nem ismerné a helyet, hogy mi is ez.

 

Pálya neve és helyszíne
IFI Airsoft Velence, aminek a Velencei-tó partján álló, volt Ifi étterem ad otthont.

Pálya típusa
Teljes mértékben CQB, beltéri. Vagyis évszak és időjárás független.

Létesítmények és szolgáltatások
    • Rendelkezünk egy elég nagy parkoló területtel az épület körül.
    • Két mosdóból álló vizesblokk is van a területen elhelyezve.
    • Áram be van kötve, úgyhogy szükség esetén lehet tölteni akksit, telefont stb.
    • Sokan meglepődnek rajta, de nálunk van bankkártyás fizetési lehetőség is, hogyha nem szeretne valaki csak ezért megállni egy atm-nél.
    • Egy kisebb shoppal is tudunk szolgálni, ami egyelőre elég limitált. BB, Greengas kapható.
    • Ívóvíz korlátlan mennyiségben szintén rendelkezésre áll

Biztonsági előírások
A teljes szabályzat a weboldalon elérhető, de ami talán fontos, hogy a parkolóban (épületen kívül) tilos lövöldözni, töltetlen replikával is, mivel város központban vagyunk, és a szemüveg sem kötelező kint.

Weboldal: www.airsoft-velence.hu

    • A velencei vasútállomás 150 méterre van tőlünk, így vonattal akár Budapestről, vagy a Balaton felől Székesfehérváron keresztül kiváló könnyedséggel el lehet érni minket. Busz is szintén itt áll meg a vasútnál.
    • Autóval az M7-esen, vagy a 7-es főúton keresztül lehet minket könnyen megközelíteni. Google térképen „IFI Airsoft Velence” néven megtalálható a pálya.

 

Kiemelt cikkek

Az airsoft világában ritkán találkozunk olyan innovációval, amely alapjaiban változtatja meg a játékélményt.

A Sightmark, az innovatív optikák és kiegészítők neves gyártója, büszkén mutatja be legújabb termékét: a CAMO Skin borításokat.

A népszerű 4UAD csapat legújabb videójában két izgalmas VFC újdonságot mutatott be, amelyek hamarosan elérhetőek lesznek az airsoft játékosok számára. Lássuk, milyen innovációkkal rukkoltak elő!

Az airsoft világában Japán mindig is különleges helyet foglalt el, és ez most sem kivétel, A II.WARRIOR" YouTube csatorna betekintést nyújt ebbe a lenyűgöző világba, bemutatva a japán airsoft játék egyedi jellegzetességeit és a legújabb felszerelé

Sokszor szembejött velem Breuer's Workshop és látszott a csodálat a Facebook reakciókon és képeken, hogy milyen ügyes a srác, érezhető volt a munkáin a profizmus, az elköteleződés és az alázat, így nem volt kérdéses hogy valamikor készíteni szeret

A National Airsoft Festival (NAF) 2024-es rendezvénye ismét bebizonyította, hogy miért tartják az Egyesült Királyság és Európa egyik legjelentősebb airsoft eseményének. Az augusztus 23-25.

Az airsoft rajongók számára izgalmas hírek érkeztek, amelyek minden bizonnyal felkeltik az egész európai közösség figyelmét.

Figyelem airsoft rajongók! Már csak napok vannak hátra, hogy részt vegyetek a szezon legizgalmasabb nyereményjátékában.

Az Airsoft Magazin büszkén áll az airsoft közösség szolgálatában, és folyamatosan törekszünk arra, hogy a lehető legszélesebb körű és legaktuálisabb tartalmakat nyújtsuk olvasóinknak.