Szomorú hír, megszűnik a Törökbálinti Téglagyár

Téglagyár törökbálint

Szomorú amikor ilyen cikket kell írnunk és egyben felfoghatatlan, de tényleg vége. A legendás Téglagyár bezár. Még most is nehéz leírni ezeket a sorokat, mert aki csak egyszer is játszott itt, az tudja, hogy ez nem csak egy sima pálya volt. Ez volt "AZ" a hely, ahol rengetegen ismerkedtek meg az airsofttal, ahol számtalan baráti csapat alakult, és ahol a legjobb utcai harcok és szuper éjszakai játékok zajlottak az országban.

November 2-án, azaz ezen a hétvégén volt az utolsó előtti játék, és az igazi búcsú december 7-én lesz – egy adománygyűjtő játék keretében. Igen, jól olvastátok: ez lesz az utolsó alkalom, hogy belelőhettek ebbe a kultikus helyszínbe. Goldman Game, azaz Máté (aki mára az Airsoft Hungary csapatának egyik alapító tagja) 11 évvel ezelőtt szervezte itt az első Téglagyári játékát, emlékezett vissza amikor a helyszínről beszéltünk. Azóta számtalan játék, számtalan játékos fordult meg ezen a legendás terepen, és aki ismeri, az pontosan tudja, miért fáj ennyire ez a hír. Vannak akik még emlékeznek, mikor a kamionparkoló nem volt ennyire tele? Akkoriban körbe lehetett járni a teljes területet, és basszus, az aztán élmény volt! Azóta persze a terep is változott, a kamionok egyre jobban beljebb nyomultak, de a Téglagyár maradt a Téglagyár – azzal a különleges hangulatával, a rozsdás vasszerkezetekkel, a rejtekhelyekkel, ahol mindig tudtad, hogy bármelyik téglasarkon előugorhat valaki..... :) és bizony volt, hogy elő is ugrott! :) 

 

Megszűnik a Téglagyár

 

Sokadszor volt már olyan terv, hogy lakóparkot építenek a helyére, de eddig az önkormányzat mindig megtorpedózta. Most viszont egy erős ingatlanportfólióval rendelkező bank van a dolog mögött, és na, nekik azért már könnyebb átvinni az ilyen ügyeket. Januárban visszaadják teljesen a helyet, úgyhogy ez már szinte biztos, hogy végleges. A szóbeszéd szerint valóban lakópark lesz – hosszú évekig húzták az időt, de most tényleg vége. Olyan ez, mint amikor egy régi barátról kell búcsút venni, akivel annyi mindent átéltél.

Utolsó játék!

December 7-én lesz tehát az utolsó játék, ami egyben adománygyűjtő is lesz. A szervezők szerint, ha lesz elég többlet jelentkező, akkor akár egy körökre osztott, nagyobb létszámú játékot is csinálhatnak – ez majd a jelentkezési számtól függ. Jelenleg a meghirdetett létszám félig van, de biztos, hogy néhány napon belül – főleg a mi cikkünk és a hír hallatára – pillanatok alatt betelik. Szóval ne hagyjátok az utolsó pillanatra, mert tudjuk, hogy sokan vagytok, akik nem akarjátok kihagyni ezt a búcsút!

Karácsonyi adománygyűjtő játék eseménye itt ide kattintva érhető el jelentkezz még ma!

Mivel ez egy adománygyűjtő játék, akkor is lenézhetsz, ha nem játszol! Várják az adományokat: nem használt ruhákat (téli/nyári), mesekönyveket, játékokat, tartós élelmiszert és édességeket. Kérnek titeket, hogy olyan ruhákat hozzatok, amik még használhatóak, illetve olyan játékokat, amik nem hiányosak. Mindenki, aki részt vesz az eseményen, vendégük egy meleg ebédre!

Srácok, tényleg vége.

11 év, számtalan csata, baráti pillanatok, néha fájdalmas találatok, de mindig brutál jó hangulat. A Téglagyár többnek bizonyult, mint egy airsoft-pálya – ez volt a mi terepünk, ahol számtalan élménnyel lettünk gazdagabbak. Hányan vagytok, akik itt lőttétek ki az első sorozatot? Hányan ismerkedtetek itt meg a legjobb airsoft haverjaitokkal? Hányan próbáltatok ki itt először egy új replikát, egy új taktikát, vagy éppen egy új szerepet a csapatban? December 7-én legyünk ott mindannyian, adjuk meg a Téglagyárnak a megérdemelt búcsút, és ne felejtsetek adományokat hozni! Találkozunk a terepen – utoljára.

 

Adomanygyujto-jatek

 

 

 

A szerkesztőségről

Az Airsoft Magazin tartalmait Rácz Attila Gábor („Mr. Fox"), a magazin főszerkesztője állítja össze és felügyeli.

Attila több mint 13 éve airsoftozik, elsősorban CQB-orientáltan, de a sport minden ágát kedveli. Már a kezdetektől saját fegyverbuildeket épített: alacsony költségvetésből olyan magasszintűszintű replikákat, amelyek ma is megállják a helyüket a pályán. Évek óta saját vállalkozásként lát el szervezőket és profi játékosokat alkatrészekkel és felszereléssel, és folyamatosan foglalkozik a technikai újításokkal — saját airsoft eszközöket és rendszereket is tervez, hogy a hazai airsoftot színesítse.

Ez a gyakorlati tapasztalat és technikai háttér adja a magazin szemléletét: a nemzetközi újdonságokat magyar kontextusban és független, PR-mentes véleménnyel dolgozzuk fel — airsoftosként airsoftosoknak.

Kérdés, észrevétel, tipp? Írj nekünk a Facebook-oldalunkon vagy a Kapcsolat oldalon.

AirsoftGuru

Airsoft Apró most hirdetik a piactéren
Mind a hirdetések →
Salvo Precision MCX LVAW előagy

Salvo Precision MCX LVAW előagy

19 000 Ft Budapest
Upgaraded vsr10

Upgaraded vsr10

100 000 Ft Bács-Kiskun
Solink Pro 39K Brushless Motor

Solink Pro 39K Brushless Motor

10 000 Ft Budapest
Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

15 000 Ft Pest
Vevor fali fegyvertartó

Vevor fali fegyvertartó

8 000 Ft Győr-Moson-Sopron
AKSU

AKSU

45 000 Ft Békés
Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

135 000 Ft Fejér
Pár darab cuccom  (csak nálunk)

Pár darab cuccom (csak nálunk)

40 000 Ft Pest
G&G armament (csak nálunk)

G&G armament (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Eladó replikák

Eladó replikák

100 Ft Fejér
West Coast Airsoft LCT AKMS

West Coast Airsoft LCT AKMS

80 000 Ft Budapest
Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Specna Arms Prime Mk18

Specna Arms Prime Mk18

160 000 Ft Vas
AW Custom vx 9

AW Custom vx 9

30 000 Ft Bács-Kiskun
STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

29 000 Ft Budapest
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
MWS (majdnem) komplett upgrade szett

MWS (majdnem) komplett upgrade szett

1 234 567 Ft Budapest
Minden

Minden

12 345 Ft Budapest
Airsoft szett G&G

Airsoft szett G&G

230 000 Ft Budapest
Auto Ordnance M1911A1

Auto Ordnance M1911A1

40 000 Ft Bács-Kiskun
Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

150 Ft Csongrád-Csanád
Kiegészítők (csak nálunk)

Kiegészítők (csak nálunk)

50 000 Ft Jász-Nagykun-Szolnok
Red Dot

Red Dot

20 000 Ft Bács-Kiskun
PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

8 000 Ft Budapest
6B45 (csak nálunk)

6B45 (csak nálunk)

90 000 Ft Budapest
Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

55 000 Ft Nógrád
M82A1

M82A1

600 000 Ft Budapest
Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

20 000 Ft Pest
E&L AK-12 (csak nálunk)

E&L AK-12 (csak nálunk)

110 000 Ft Budapest
AAP01 válltámasz - Action Army

AAP01 válltámasz - Action Army

14 999 Ft Fejér
Salvo Precision MCX acél upgrade szett

Salvo Precision MCX acél upgrade szett

65 000 Ft Budapest
STTI MK23 SOCOM

STTI MK23 SOCOM

13 000 Ft Budapest
Salvo Precision MCX LVAW előagy

Salvo Precision MCX LVAW előagy

19 000 Ft Budapest
Upgaraded vsr10

Upgaraded vsr10

100 000 Ft Bács-Kiskun
Solink Pro 39K Brushless Motor

Solink Pro 39K Brushless Motor

10 000 Ft Budapest
Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

15 000 Ft Pest
Vevor fali fegyvertartó

Vevor fali fegyvertartó

8 000 Ft Győr-Moson-Sopron
AKSU

AKSU

45 000 Ft Békés
Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

135 000 Ft Fejér
Pár darab cuccom  (csak nálunk)

Pár darab cuccom (csak nálunk)

40 000 Ft Pest
G&G armament (csak nálunk)

G&G armament (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Eladó replikák

Eladó replikák

100 Ft Fejér
West Coast Airsoft LCT AKMS

West Coast Airsoft LCT AKMS

80 000 Ft Budapest
Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Specna Arms Prime Mk18

Specna Arms Prime Mk18

160 000 Ft Vas
AW Custom vx 9

AW Custom vx 9

30 000 Ft Bács-Kiskun
STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

29 000 Ft Budapest
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
MWS (majdnem) komplett upgrade szett

MWS (majdnem) komplett upgrade szett

1 234 567 Ft Budapest
Minden

Minden

12 345 Ft Budapest
Airsoft szett G&G

Airsoft szett G&G

230 000 Ft Budapest
Auto Ordnance M1911A1

Auto Ordnance M1911A1

40 000 Ft Bács-Kiskun
Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

150 Ft Csongrád-Csanád
Kiegészítők (csak nálunk)

Kiegészítők (csak nálunk)

50 000 Ft Jász-Nagykun-Szolnok
Red Dot

Red Dot

20 000 Ft Bács-Kiskun
PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

8 000 Ft Budapest
6B45 (csak nálunk)

6B45 (csak nálunk)

90 000 Ft Budapest
Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

55 000 Ft Nógrád
M82A1

M82A1

600 000 Ft Budapest
Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

20 000 Ft Pest
E&L AK-12 (csak nálunk)

E&L AK-12 (csak nálunk)

110 000 Ft Budapest
AAP01 válltámasz - Action Army

AAP01 válltámasz - Action Army

14 999 Ft Fejér
Salvo Precision MCX acél upgrade szett

Salvo Precision MCX acél upgrade szett

65 000 Ft Budapest
STTI MK23 SOCOM

STTI MK23 SOCOM

13 000 Ft Budapest

Partneroldal — kattintásra új lapon nyílik meg

Kiemelt cikkek

Alig két hete írtunk arról, hogy a Maple Leaf Creative Workshop megújította a hop-up gumiszériáját, most pedig újabb bejelentés érkezett tőlük: kijött a második generációs hop-up kamra a VFC és GHK M4 / AR15 GBB replikákhoz.

Barni megint összerakott egy remek videót, és jó látni, hogy még ezen a magas szinten is képes tovább fejlődni. A Brancs ezúttal a monostori pályára látogatott el, és a gránátos jelenetnél mi is a homlokunkra csaptunk.

Mi ugyan félautomata üzemmódban pihentünk a nyáron, de Breuer Ádám nyáron sem lassított, folyamatosan posztolta az új munkáit a Facebook oldalán, tegnap pedig egy poszt-apokaliptikus AK akadt meg a szemünkön.

Ritkán fut be olyan replika, amiről az ember első blikkre nem is tudja eldönteni, mit néz – aztán kiderül, hogy egy valódi, elképesztő megjelenésű orosz különleges fegyver, a VKS másolata áll előtte.

Alig pár órája jelentette be a Maple Leaf Creative Workshop a Facebook oldalán, hogy 2026-ra új hopup gumikkal jelentkezik.

Lassan véget ér a nyári uborkaszezon a szerkesztőségben, és gőzerővel dolgozunk az őszi anyagokon.

Ismerős a helyzet: az egyik csapattársadnak Peltorja van, a másiknak Ops-Core-ja, a harmadiknak meg egy vadidegen rádiója, amihez sosincs kéznél a megfelelő kábel.

Ha most kezdenél bele a gázos replikák világába, valószínűleg te is ugyanazt csinálod, mint mindenki más: fórumokat bújsz, videókat nézel, és próbálod eldönteni, melyik gépet vedd meg elsőnek.

Van egy pillanat minden airsoftos életében, amikor rájön, hogy a hobbi nem csak arról szól, hogy ki lő pontosabban, hanem arról is, hogy ki nyit teret a fiataloknak.