Helyzetjelentés az Airsoft Magazin első hónapjáról

Airsoft Magazin cikkek

Alig egy hónapja indult el az Airsoft Magazin, de máris rengeteg izgalmas cikk és ötletek sokasága érkezett. Érződik, hogy megmozdult az Airsoft közösség is hiszen indulásunk óta máshol is egyre több írott anyagokat látunk, (holott az elején azt jósolták nekünk ezek nem fognak működni csak a videók) ráadásul más közösségi helyeken is elkezdődtek az interjúk, így látszódik már ezért sikeresnek mondható a koncepciónk. Az indulás óta számos új ötlet és újdonság került szóba, amelyek valószínűleg bőven elegendőek lesznek az elkövetkezendő egy év tartalmi terveihez. Nagy örömünkre szolgál, hogy bár az induláskor még nem állt rendelkezésünkre minden tervezett tartalom, (még most sem ott tartunk ahol induláskor szerettünk volna, de rajta vagyunk :) )  közösségünk gyorsan növekszik, és sokan csatlakoztak hozzánk, támogatva az Airsoft Magazin munkáját. Ezt előre is és utólag is mindenkinek köszönjük. Ez a relatíve gyors növekedés azt mutatja, hogy az Airsoft közösség is éppoly lelkes és elkötelezett, mint mi magunk.

Közösségi összefogás és influencerek
Külön öröm számunkra, hogy vezető influencerek és Youtuberek, és szervezők még látatlanban is úgymond mellénk álltak mint Babayaga, Vidéki Man, Airsoft NT, SZU Airsoft és Goldman, de ide vehetnénk Pék Dávidot vagy Giricz Balázst is akik csatlakoztak hozzánk interjú felkérésünkre, úgy hogy volt aki még indulás előtt tette amikor még semmi sem látszott a magazinból. Számos személy nemcsak tartalommal, hanem szervezési munkájukkal is segítik az Airsoft Magazin céljainak elérését ezt ugyancsak köszönjük. Az Airsoft Magazin egy közös érdek, és teljesen független médiumként kíváncsiak vagyunk az Airsoft játékok iránti elkötelezettségre és azokat körülvevő személyekre, témákra. Az ilyen összefogások mutatják meg igazán, hogy mennyire fontos a közösségi támogatás és a közös munka az Airsoft világában. A sok munkával és a belénk fektetett bizalom segítségével olyan magas színvonalú tartalmakat tudunk létrehozni, amelyek mind az új játékosok, mind a veteránok számára érdekesek és hasznosak lehetnek. 

Tartalom és visszajelzések
Az elmúlt hónapban számos videó- és csatornaajánlót sikerült elhoznunk nektek. Voltak olyanok, amelyeket már ismertetek, és olyanok is, amelyekre a visszajelzések alapján nem találtatok rá korábban, de most örömmel fedezték fel. Ez is mutatja, hogy az Airsoft Magazin mennyire jó irány és kezdeményezés, hiszen olyan anyagokat mutathatunk be, amelyek nem jutnának el a felhasználókhoz, az Airsoft játékosokhoz, a szervezőkhöz, vagy éppen a kereskedőkhöz. Számos olyan témát boncolgatunk, amelyek néha fórumban fel-felcsendülnek de nincsenek "megbeszélve", és reméljük, hogy ezek hozzájárulnak az Airsoft közösség épüléséhez. Ezek a tartalmak nemcsak szórakoztatóak, hanem informatívra is sikerültek jelzéseitek alapján és így segítenek abban, hogy a közösség tagjai jobban megértsék a játékok és a felszerelések különböző aspektusait. Az ilyen jellegű visszajelzések számunkra rendkívül értékesek, mert ezek alapján tudjuk finomhangolni tartalmainkat és még inkább a magyarországi közösség igényeire szabni őket.

Közönségünk növekedése
Örömmel jelenthetjük, hogy közel 8000 felhasználó járt az oldalunkon, és olvasott bele a cikkeinkbe. Különösen örülünk annak, hogy kb. 1500 olvasó rendszeresen visszatér hozzánk, és hétről hétre követi tartalmainkat. Mai nappal 500 követőnk van a Facebookon is ami számunkra azt jelzi, hogy jó irányba haladunk, de célunk, hogy a magazin teljes mértékben kiszolgálja az Airsoft közösséget. Ezért kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre! Szeretnénk, ha hozzászólásokban, Facebook oldalunkon, vagy leginkább itt a cikk alatt hozzászólásban jeleznétek nekünk, hogyan látjátok az Airsoft Magazin első egy hónapját. Az aktív közösségi részvétel és az olvasói visszajelzések segítenek abban, hogy még jobbak lehessünk, és még inkább az igényeiteknek megfelelő tartalmakat hozzunk létre.

Osszátok meg velünk gondolataitokat, tippjeiteket, milyen cikkeket szeretnétek többet olvasni, kiket szeretnétek hallani interjú formájában, vagy milyen videós anyagokra vagytok kíváncsiak. Célunk, hogy minél többen velünk tartsatok a következő hónapokban is, és közösen építsük tovább az Airsoft közösséget. Az olvasói javaslatok és ötletek nélkülözhetetlenek számunkra, hiszen ezek alapján tudjuk meghatározni, mely területeken van szükség további fejlesztésekre, és mely témák érdeklik leginkább a közösséget.

Az Airsoft Magazin értetek van, és veletek együtt válhat még jobbá. Ne habozzatok megosztani velünk véleményeiteket, mert csak így tudjuk biztosítani, hogy a magazin valóban a ti igényeitekre szabott tartalmakkal szolgáljon.

Csatlakozzatok hozzánk, és segítsétek munkánkat visszajelzéseitekkel és ötleteitekkel!

És még valami... :) Köszönjük hogy ennyien olvassátok az oldalt!

 

Kiemelt cikkek

Abu Dhabiban épül a történelem legnagyobb airsoft versenyének helyszíne, ahol több mint száz kamera követi majd a játékosokat, és 150 országba sugározzák élőben a küzdelmeket – nemcsak YouTube-on, hanem a hagyományos televízión keresztül is.

Ráléptek, mégsem vették észre: a szemétzsák-ghillie új szintre emeli a rejtőzködést. Vannak, akik viccesnek tartják, vannak, akik zseniálisnak – mi az utóbbi táborba tartozunk.

A World Airsoft Games idén is hatalmas érdeklődés mellett zajlik, és a brit Names Nicco csapata az utolsó simításokat végzi a közel-keleti megmérettetés előtt.

Franciaországban bukkantunk egy olyan üzletre, ami ritkaságszámba megy a régióban: az Overlord eredetileg katonai surplus boltként indult, majd az airsoft világára is kinyitotta kapuit, és ma már mindkét területen komoly kínálattal várja a vásárló

Az airsoft közösségben régóta vita tárgya, hogy a hangtompítók valóban csendesebbé teszik-e a replikákat, vagy csupán látványos kiegészítők.

A 4UAD Smart Airsoft csapata nem csak az IPSC Action World Shoot miatt utazott Iloilo városába – a Fülöp-szigetek lenyűgöző fegyverkultúráját is fel akarták fedezni. És amit találtak, az nekünk, airsoftosoknak is rengeteg tanulsággal szolgál.

A Lambda (más néven Raptor) SR-2M GBB replika komoly várakozásokat keltett a piacon, hiszen egy ritka és különleges fegyver airsoftos változatát ígérte. A valóság azonban sokkal árnyaltabb képet fest, és sajnos nem a pozitív irányba.

Képzeljétek el: egy hatalmas, elhagyatott robbanóanyag-gyár, körülötte erdők és tavak, két csapat, és 48 óra, amit végig kell harcolni.

Korábban csak álmodhattunk róla, de most végre valóra vált: megérkezett a Korth Sky Marshal airsoft változata, méghozzá teljes licenccel és olyan részletgazdagsággal, ami eddig elképzelhetetlen volt ebben a kategóriában.