Téli álom vége – Indul a 2026-os szezon!

2026 airsoft magazin

Na, végre itt vagyunk megint! Kicsit elhúztuk ugye ezt a téli pihenőt, de lássuk be, mindannyiunknak jól jött pár hét, hogy rendezzük a felszerelést, összerakjuk, szétrakjuk, majd megint összerakjuk a replika belsejét, és közben azon morfondírozunk, hogy most akkor tényleg kell-e az a hop-up gumi csere.

2025 – A túlélés éve

Mielőtt azonban fejest ugranánk az új évbe, kicsit álljunk meg és tekintsünk vissza. Nem írtunk 2025 végén lezáró összefoglalót, de most muszáj pár szót ejteni arról, ami tavaly történt. És tudnotok kell: minden egyes pályaüzemeltetőnek és szervezőnek óriási respect jár. Komolyan!

A 2025-ös év ugyanis nem volt egyszerű. Érezhető volt, hogy a költségvetések szűkösebbek lettek, sokan kevesebbet tudtak pályára járni, mint korábban. (Valahol persze többen)  Mégis, a pályák túlnyomó többsége kitartott, folyamatosan szerveztek eseményeket, és őszintén szólva, a minőség sehol nem romlott. Sőt, sok helyen épp ellenkezőleg. Az, hogy ilyen körülmények között is stabil maradt a közösség, az nem kis dolog.

Persze volt veszteség is. A Téglagyár bezárását mindenki megérezte, aki valaha is játszott ott. Ez szerencsére nem anyagi okból offolt le azaz pont más nézetben dee, de nem az Airsoft Hungary hibájából, hiszen Ők az egyik legjobb szervezőcsapat, legalább is nagyon törekszenek rá a srácok, Máté és Pipu meg a srácok... :) Sajnos személyesen nem jutott energiánk eljutni a záró játékra, de az emlékek megmaradnak. Néha egy pálya több, mint néhány épület és terep – egy közösségi pont, ahol barátságok születnek. És ezt nehéz pótolni.

Vannak szerencsére ellen példák is akik nem tudták, hogy nem lehet és megcsinálták... :) Kecskeméten, az ICON fesztiválon valami olyasmi történt, ami eddig inkább csak elméletben létezett: az airsoft tényleg bekerült egy geek rendezvényre, és nem volt cringe. Nem kellett erőltetni, nem volt kínos, egyszerűen működött. A bemutató pont azt hozta, amit kellett. Nem volt túlpakolva, nem akartak túl sokat egyszerre. Pár asztal, felszerelések, amit meg lehetett fogni, kipróbálni lehetett néhány dolgot, és ami a legjobb volt: tényleg lehetett beszélgetni. Nem az a fajta "nézzétek milyen menő vagyok" show, hanem normális közönségtalálkozó, ahol aki érdeklődött, az kérdezhetett, aki játszik, az megosztotta a tapasztalatait.

Új arcok, friss energia

Ami viszont kifejezetten jó látvány volt 2025-ben, az az újoncok folyamatos beáramlása. Tényleg úgy tűnik, hogy egyre többen fedezik fel maguknak ezt a sportot. Akár a videók hatására, akár munka után feszültségoldásnak – egyre több ember rak össze egy kezdő szettett és jön ki kipróbálni, hogy miről is szól ez az egész.

És ez őszintén jó. Mert így friss vér kerül a közösségbe, új dinamika, új ötletek. Persze néha ott van a tanulási görbe eleji pár szituáció, amikor magyarázni kell a gyors és megfelelő "hit-calling" fontosságát, de hát mindannyian ott kezdtük, nem? :) 

A gyártók őrült éve jön

Ha volt valami, ami 2025-ben igazán meghatározó volt, az az innováció. A gyártók elkezdtek kísérletezni, kiléptek a biztos vizekből, és olyan termékeket dobtak piacra, amikről pár éve még csak álmodni sem mertünk volna. Már 2024 végén, a különböző kiállításokon érződött, hogy valami készülődik, de ami tavaly jött le a gyártószalagról, az tényleg beszédes.

Voltak, akik merész új irányokba indultak el, mások inkább a bevált konstrukciókat finomították, javították ki a régi hibákat, frissítették a klasszikusokat. De az összhatás? Szinte atombomba erővel zúdult ránk a rengeteg új eszköz. És ami most került boltokba vagy épp érkezik, az egyértelműen meghatározza majd az idei pályai élményt.

A GBBR frontján például olyan fejlesztések jöttek, amik konkrétan használhatóbbá teszik ezeket a replikákat hidegebben is. Az AEG-ek esetében meg olyan elektronikák és mechanikai megoldások jelentek meg, amik korábban csak custom buildeknél voltak elérhetők.

Téli felkészülés – vagy inkább alvás?

Mi sem tagadjuk, kicsit elhúztuk ezt a téli pihenős időszakot. De ne legyünk álszentek, a havazás most is zajlik odakint, és bár lassan elmúlik a tél, azért még mindig kint van a hideg. Ezt az időt viszont tökéletesen lehet kihasználni.

Felszerelés ellenőrzés? Check. Hop-up beállítás? Megvan. Új taktikai ötletek átbeszélése a csapattal? Eszköz és alkatrész beszerzés... Folyamatban. És persze vannak a keményebb játékosok, akik mínusz 10 fokban is kint tolják, teljes full gearben. Mi, szerkesztőségben, bevalljuk, inkább a melegebb CQB pályákat preferáljuk ilyenkor. (Főleg ahol van ilyenkor meleg tea - köszi Ifi Airsoft, köszi Tamás) De ez is teljesen oké – mindenki a saját tempójában készül a tavaszi szezon nyitónapjára, amikor már nem fagynak le a GBBR tárak hét lövés után.

Indul 2026 – És ti is kellenetek

Szóval itt van az új év, és vele együtt visszajönnek a cikkek is. Külön köszönjük, hogy 31 ezer felhasználó járt az oldalunkon ahol is közel 9000 felhasználó járt vissza minden hónapban és 15 000 felhasználó volt negyed évente legalább egyszer beleolvasni a munkánkba. Rengeteg terv van, számtalan ötlet, amit meg szeretnénk valósítani.

De – és ezt őszintén mondjuk – nélkületek ez nem fog menni...

A közösség visszajelzése, a megosztások, a lájkok, az, hogy egyre többen olvassátok a cikkeket – ez mind hozzátesz ahhoz, hogy értelme legyen ennek az egésznek. És külön köszönet azoknak, akik megosztják az oldalunkat a sajátjukon, mert ezzel tényleg segítitek, hogy több emberhez jussunk el.

Idén egyébként komoly lépéseket tervezünk: Elindulnak nemsokára a videós anyagaink, lesz első saját airsoft rendezvényünk, és tavaszra érkezik az első nyomtatott magazin is. Ezek mind olyan projektek, amik csak akkor működnek, ha van közösség mögöttük.

Pályaüzemeltetőknek, szervezőknek pedig ismét mondjuk: keressetek minket bátran! Ha valami hír van, esemény, különleges játék, bármi, ami hozzátesz az airsoft világához – használjátok a beküldésre fenntartott email címünket, amit a Kapcsolat menüpont alatt találtok. És természetesen játékosok is írhatnak, ha valami extra hírt találtok, amit úgy érzitek, meg kell osztani a közösséggel.

Írjatok nekünk ugyancsak mailt, hogy min változtatnátok 2026-ban. Miben vagy miből szeretnétek, hogy több legyen és miből kevesebb. :) Ha van ötletetek, gondolatotok miben és mivel lehetnénk jobbak, akkor ragadjatok billentyűzetet és írjátok meg nekünk!

2026 indul. Készüljetek...



Mr. FOX

A szerkesztőségről

Az Airsoft Magazin tartalmait Rácz Attila Gábor („Mr. Fox"), a magazin főszerkesztője állítja össze és felügyeli.

Attila több mint 13 éve airsoftozik, elsősorban CQB-orientáltan, de a sport minden ágát kedveli. Már a kezdetektől saját fegyverbuildeket épített: alacsony költségvetésből olyan magasszintűszintű replikákat, amelyek ma is megállják a helyüket a pályán. Évek óta saját vállalkozásként lát el szervezőket és profi játékosokat alkatrészekkel és felszereléssel, és folyamatosan foglalkozik a technikai újításokkal — saját airsoft eszközöket és rendszereket is tervez, hogy a hazai airsoftot színesítse.

Ez a gyakorlati tapasztalat és technikai háttér adja a magazin szemléletét: a nemzetközi újdonságokat magyar kontextusban és független, PR-mentes véleménnyel dolgozzuk fel — airsoftosként airsoftosoknak.

Kérdés, észrevétel, tipp? Írj nekünk a Facebook-oldalunkon vagy a Kapcsolat oldalon.

AirsoftGuru

Airsoft Apró most hirdetik a piactéren
Mind a hirdetések →
Salvo Precision MCX LVAW előagy

Salvo Precision MCX LVAW előagy

19 000 Ft Budapest
Upgaraded vsr10

Upgaraded vsr10

100 000 Ft Bács-Kiskun
Solink Pro 39K Brushless Motor

Solink Pro 39K Brushless Motor

10 000 Ft Budapest
Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

15 000 Ft Pest
Vevor fali fegyvertartó

Vevor fali fegyvertartó

8 000 Ft Győr-Moson-Sopron
AKSU

AKSU

45 000 Ft Békés
Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

135 000 Ft Fejér
Pár darab cuccom  (csak nálunk)

Pár darab cuccom (csak nálunk)

40 000 Ft Pest
G&G armament (csak nálunk)

G&G armament (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Eladó replikák

Eladó replikák

100 Ft Fejér
West Coast Airsoft LCT AKMS

West Coast Airsoft LCT AKMS

80 000 Ft Budapest
Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Specna Arms Prime Mk18

Specna Arms Prime Mk18

160 000 Ft Vas
AW Custom vx 9

AW Custom vx 9

30 000 Ft Bács-Kiskun
STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

29 000 Ft Budapest
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
MWS (majdnem) komplett upgrade szett

MWS (majdnem) komplett upgrade szett

1 234 567 Ft Budapest
Minden

Minden

12 345 Ft Budapest
Airsoft szett G&G

Airsoft szett G&G

230 000 Ft Budapest
Auto Ordnance M1911A1

Auto Ordnance M1911A1

40 000 Ft Bács-Kiskun
Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

150 Ft Csongrád-Csanád
Kiegészítők (csak nálunk)

Kiegészítők (csak nálunk)

50 000 Ft Jász-Nagykun-Szolnok
Red Dot

Red Dot

20 000 Ft Bács-Kiskun
PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

8 000 Ft Budapest
6B45 (csak nálunk)

6B45 (csak nálunk)

90 000 Ft Budapest
Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

55 000 Ft Nógrád
M82A1

M82A1

600 000 Ft Budapest
Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

20 000 Ft Pest
E&L AK-12 (csak nálunk)

E&L AK-12 (csak nálunk)

110 000 Ft Budapest
AAP01 válltámasz - Action Army

AAP01 válltámasz - Action Army

14 999 Ft Fejér
Salvo Precision MCX acél upgrade szett

Salvo Precision MCX acél upgrade szett

65 000 Ft Budapest
STTI MK23 SOCOM

STTI MK23 SOCOM

13 000 Ft Budapest
Salvo Precision MCX LVAW előagy

Salvo Precision MCX LVAW előagy

19 000 Ft Budapest
Upgaraded vsr10

Upgaraded vsr10

100 000 Ft Bács-Kiskun
Solink Pro 39K Brushless Motor

Solink Pro 39K Brushless Motor

10 000 Ft Budapest
Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

15 000 Ft Pest
Vevor fali fegyvertartó

Vevor fali fegyvertartó

8 000 Ft Győr-Moson-Sopron
AKSU

AKSU

45 000 Ft Békés
Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

135 000 Ft Fejér
Pár darab cuccom  (csak nálunk)

Pár darab cuccom (csak nálunk)

40 000 Ft Pest
G&G armament (csak nálunk)

G&G armament (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Eladó replikák

Eladó replikák

100 Ft Fejér
West Coast Airsoft LCT AKMS

West Coast Airsoft LCT AKMS

80 000 Ft Budapest
Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Specna Arms Prime Mk18

Specna Arms Prime Mk18

160 000 Ft Vas
AW Custom vx 9

AW Custom vx 9

30 000 Ft Bács-Kiskun
STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

29 000 Ft Budapest
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
MWS (majdnem) komplett upgrade szett

MWS (majdnem) komplett upgrade szett

1 234 567 Ft Budapest
Minden

Minden

12 345 Ft Budapest
Airsoft szett G&G

Airsoft szett G&G

230 000 Ft Budapest
Auto Ordnance M1911A1

Auto Ordnance M1911A1

40 000 Ft Bács-Kiskun
Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

150 Ft Csongrád-Csanád
Kiegészítők (csak nálunk)

Kiegészítők (csak nálunk)

50 000 Ft Jász-Nagykun-Szolnok
Red Dot

Red Dot

20 000 Ft Bács-Kiskun
PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

8 000 Ft Budapest
6B45 (csak nálunk)

6B45 (csak nálunk)

90 000 Ft Budapest
Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

55 000 Ft Nógrád
M82A1

M82A1

600 000 Ft Budapest
Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

20 000 Ft Pest
E&L AK-12 (csak nálunk)

E&L AK-12 (csak nálunk)

110 000 Ft Budapest
AAP01 válltámasz - Action Army

AAP01 válltámasz - Action Army

14 999 Ft Fejér
Salvo Precision MCX acél upgrade szett

Salvo Precision MCX acél upgrade szett

65 000 Ft Budapest
STTI MK23 SOCOM

STTI MK23 SOCOM

13 000 Ft Budapest

Partneroldal — kattintásra új lapon nyílik meg

Kiemelt cikkek

Ritkán fut be olyan replika, amiről az ember első blikkre nem is tudja eldönteni, mit néz – aztán kiderül, hogy egy valódi, elképesztő megjelenésű orosz különleges fegyver, a VKS másolata áll előtte.

Alig pár órája jelentette be a Maple Leaf Creative Workshop a Facebook oldalán, hogy 2026-ra új hopup gumikkal jelentkezik.

Lassan véget ér a nyári uborkaszezon a szerkesztőségben, és gőzerővel dolgozunk az őszi anyagokon.

Ismerős a helyzet: az egyik csapattársadnak Peltorja van, a másiknak Ops-Core-ja, a harmadiknak meg egy vadidegen rádiója, amihez sosincs kéznél a megfelelő kábel.

Ha most kezdenél bele a gázos replikák világába, valószínűleg te is ugyanazt csinálod, mint mindenki más: fórumokat bújsz, videókat nézel, és próbálod eldönteni, melyik gépet vedd meg elsőnek.

Van egy pillanat minden airsoftos életében, amikor rájön, hogy a hobbi nem csak arról szól, hogy ki lő pontosabban, hanem arról is, hogy ki nyit teret a fiataloknak.

Ha van egy GBBR replikád, tudod: a tár kérdése legalább annyira számít, mint maga a fegyver.

Ha valaha untad már, hogy a versenyszerű airsoft szinte mindig ugyanaz a speedsoft-recept, van egy csatorna, amelyik nekiállt teljesen újragondolni a dolgot.

Egyre több airsoftos kacsingat a 3D nyomtatás felé, és nem véletlenül: ha van egy nyomtatód és egy kis türelmed, elvileg a semmiből is összerakhatsz egy HPA-motoros replikát.