airsoft közösség

Fejér megye legnagyobb CQB pályája kinőtte a cipőjét

Fejér megye egyik legnagyobb és legfejlettebb CQB pálya az Ifi Airsoft Velence mindig is a fejlesztés fókuszában állt. Már eddig is rendszeresen, két-három havonta finomítottak a biztonságon, a játékélményen és a taktikai lehetőségeken, és úgy tűnik, ez bevált. Azonban az utóbbi időben jelentősen megnőtt a játékoslétszám, ami rávilágította őket arra, hogy a készülődő játékosoknak néha szűkös a hely.

Téli álom vége – Indul a 2026-os szezon!

Na, végre itt vagyunk megint! Kicsit elhúztuk ugye ezt a téli pihenőt, de lássuk be, mindannyiunknak jól jött pár hét, hogy rendezzük a felszerelést, összerakjuk, szétrakjuk, majd megint összerakjuk a replika belsejét, és közben azon morfondírozunk, hogy most akkor tényleg kell-e az a hop-up gumi csere.

Airsoft fegyverrel lőttek rá egy nőre Debrecenben – Ki áll az incidens mögött?

Egy fiatal nő biciklivel tartott hazafelé Debrecenben, amikor egy autóból rálőttek. A sértett szerint airsoft fegyverrel érte a támadás, amely fájdalmas sérülést okozott az oldalán. A debreceni rendőrség fegyveres garázdaság bűntette miatt nyomozást indított az ügyben. Na de ki és mivel lehetett az elkövető?

Mi történt pontosan?

A húszas éveiben járó nő biciklivel hazafelé tartott egy forgalmas debreceni úton, amikor egy autóból lőttek rá. A sértett elmondása szerint airsoft pisztollyal lőhettek rá a járműből, ami legálisan beszerezhető.

A Facebook láthatatlan fala: Miért sodródnak el az airsoftos eladások a közösségi médiából?

Minden airsoftosnak ismerős a helyzet: van egy gyönyörű replikád, amit szeretnél eladni, esetleg egy ritka darab, amire régóta vadásznál, természetesen az első gondolat, hogy felteszed a Facebook-ra – végül is ott van mindenki, ott a legnagyobb az elérés. Aztán jön a hidegzuhany: a poszt egyszerűen eltűnik a süllyesztőben, vagy ami még rosszabb, korlátozza a Facebook az elérését. Ismerősen cseng? Akkor ez a cikk neked szól.

Kiemelt cikkek

Abu Dhabiban épül a történelem legnagyobb airsoft versenyének helyszíne, ahol több mint száz kamera követi majd a játékosokat, és 150 országba sugározzák élőben a küzdelmeket – nemcsak YouTube-on, hanem a hagyományos televízión keresztül is.

Ráléptek, mégsem vették észre: a szemétzsák-ghillie új szintre emeli a rejtőzködést. Vannak, akik viccesnek tartják, vannak, akik zseniálisnak – mi az utóbbi táborba tartozunk.

A World Airsoft Games idén is hatalmas érdeklődés mellett zajlik, és a brit Names Nicco csapata az utolsó simításokat végzi a közel-keleti megmérettetés előtt.

Franciaországban bukkantunk egy olyan üzletre, ami ritkaságszámba megy a régióban: az Overlord eredetileg katonai surplus boltként indult, majd az airsoft világára is kinyitotta kapuit, és ma már mindkét területen komoly kínálattal várja a vásárló

Az airsoft közösségben régóta vita tárgya, hogy a hangtompítók valóban csendesebbé teszik-e a replikákat, vagy csupán látványos kiegészítők.

A 4UAD Smart Airsoft csapata nem csak az IPSC Action World Shoot miatt utazott Iloilo városába – a Fülöp-szigetek lenyűgöző fegyverkultúráját is fel akarták fedezni. És amit találtak, az nekünk, airsoftosoknak is rengeteg tanulsággal szolgál.

A Lambda (más néven Raptor) SR-2M GBB replika komoly várakozásokat keltett a piacon, hiszen egy ritka és különleges fegyver airsoftos változatát ígérte. A valóság azonban sokkal árnyaltabb képet fest, és sajnos nem a pozitív irányba.

Képzeljétek el: egy hatalmas, elhagyatott robbanóanyag-gyár, körülötte erdők és tavak, két csapat, és 48 óra, amit végig kell harcolni.

Korábban csak álmodhattunk róla, de most végre valóra vált: megérkezett a Korth Sky Marshal airsoft változata, méghozzá teljes licenccel és olyan részletgazdagsággal, ami eddig elképzelhetetlen volt ebben a kategóriában.