Fejér megye legnagyobb CQB pályája kinőtte a cipőjét

Ifi Airsoft pihenő

Fejér megye egyik legnagyobb és legfejlettebb CQB pálya az Ifi Airsoft Velence mindig is a fejlesztés fókuszában állt. Már eddig is rendszeresen, két-három havonta finomítottak a biztonságon, a játékélményen és a taktikai lehetőségeken, és úgy tűnik, ez bevált. Azonban az utóbbi időben jelentősen megnőtt a játékoslétszám, ami rávilágította őket arra, hogy a készülődő játékosoknak néha szűkös a hely. Tamásék csapatának maximálisan felkészültek a tavaszi szezonra, és kibővítették a pihenőhelyet – most legalább plusz 20-25 fő kényelmesen pihenhet az új teremben a játékmenetek között így már kényelmes a játék 70 főnek.

A maximális kihasználás a cél, és a játékosok kényelme

A fejlesztők nem a helytelen módon lévő kihasználásra törekedtek, hiszen sok helyen a pályatulajdonosok a helyeket a szűkös adottságok ellenére is a lehető legtöbbet próbálják kihozni belőlük. Fejér megyében viszont egy olyan pályaszekciót választottak le, amit eddig leginkább a tapasztaltabb játékosok használtak a visszaálló kerülésére, de taktikai régió vagy harc ott ritkán alakult ki. Ez a korábban kihasználatlan terület most egy tágas folyosóvá alakult, ami remekül alkalmas védekező és támadó helyzetek megjátszására. A kivitelezés is igényes: nem meglévő ajtókat és raklapokat használtak fel a fal megépítésére, hanem a költségvetésből új OSB lapokat és faanyagokat dolgoztak be. Követendő példa.

Egy pálya, ami törődik a játékosaival

Nem véletlen, hogy Fejér megye egyik legnépszerűbb airsoft pályájáról van szó. Az ilyen apró, de fontos fejlesztések azt mutatják, hogy a tulajdonosok nagyon törődnek a játékosokkal és a pályával, és egy igazi közösséget szeretnének építeni – nem csupán egy helyet, ahol "befizeted a pénzt és jól van". Ez a gondolkodás teszi igazán különlegessé ezt a helyszínt.

Nézd meg, mire számíthatsz!

Aki még nem volt itt, vagy csak szeretné újra felfedezni a pályát, itt egy videó, ami bemutatja, mire számíthatsz a hétvégi játék során! 

 

 

A szerkesztőségről

Az Airsoft Magazin tartalmait Rácz Attila Gábor („Mr. Fox"), a magazin főszerkesztője állítja össze és felügyeli.

Attila több mint 13 éve airsoftozik, elsősorban CQB-orientáltan, de a sport minden ágát kedveli. Már a kezdetektől saját fegyverbuildeket épített: alacsony költségvetésből olyan magasszintűszintű replikákat, amelyek ma is megállják a helyüket a pályán. Évek óta saját vállalkozásként lát el szervezőket és profi játékosokat alkatrészekkel és felszereléssel, és folyamatosan foglalkozik a technikai újításokkal — saját airsoft eszközöket és rendszereket is tervez, hogy a hazai airsoftot színesítse.

Ez a gyakorlati tapasztalat és technikai háttér adja a magazin szemléletét: a nemzetközi újdonságokat magyar kontextusban és független, PR-mentes véleménnyel dolgozzuk fel — airsoftosként airsoftosoknak.

Kérdés, észrevétel, tipp? Írj nekünk a Facebook-oldalunkon vagy a Kapcsolat oldalon.

AirsoftGuru

Airsoft Apró most hirdetik a piactéren
Mind a hirdetések →
Salvo Precision MCX LVAW előagy

Salvo Precision MCX LVAW előagy

19 000 Ft Budapest
Upgaraded vsr10

Upgaraded vsr10

100 000 Ft Bács-Kiskun
Solink Pro 39K Brushless Motor

Solink Pro 39K Brushless Motor

10 000 Ft Budapest
Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

15 000 Ft Pest
Vevor fali fegyvertartó

Vevor fali fegyvertartó

8 000 Ft Győr-Moson-Sopron
AKSU

AKSU

45 000 Ft Békés
Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

135 000 Ft Fejér
Pár darab cuccom  (csak nálunk)

Pár darab cuccom (csak nálunk)

40 000 Ft Pest
G&G armament (csak nálunk)

G&G armament (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Eladó replikák

Eladó replikák

100 Ft Fejér
West Coast Airsoft LCT AKMS

West Coast Airsoft LCT AKMS

80 000 Ft Budapest
Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Specna Arms Prime Mk18

Specna Arms Prime Mk18

160 000 Ft Vas
AW Custom vx 9

AW Custom vx 9

30 000 Ft Bács-Kiskun
STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

29 000 Ft Budapest
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
MWS (majdnem) komplett upgrade szett

MWS (majdnem) komplett upgrade szett

1 234 567 Ft Budapest
Minden

Minden

12 345 Ft Budapest
Airsoft szett G&G

Airsoft szett G&G

230 000 Ft Budapest
Auto Ordnance M1911A1

Auto Ordnance M1911A1

40 000 Ft Bács-Kiskun
Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

150 Ft Csongrád-Csanád
Kiegészítők (csak nálunk)

Kiegészítők (csak nálunk)

50 000 Ft Jász-Nagykun-Szolnok
Red Dot

Red Dot

20 000 Ft Bács-Kiskun
PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

8 000 Ft Budapest
6B45 (csak nálunk)

6B45 (csak nálunk)

90 000 Ft Budapest
Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

55 000 Ft Nógrád
M82A1

M82A1

600 000 Ft Budapest
Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

20 000 Ft Pest
E&L AK-12 (csak nálunk)

E&L AK-12 (csak nálunk)

110 000 Ft Budapest
AAP01 válltámasz - Action Army

AAP01 válltámasz - Action Army

14 999 Ft Fejér
Salvo Precision MCX acél upgrade szett

Salvo Precision MCX acél upgrade szett

65 000 Ft Budapest
STTI MK23 SOCOM

STTI MK23 SOCOM

13 000 Ft Budapest
Salvo Precision MCX LVAW előagy

Salvo Precision MCX LVAW előagy

19 000 Ft Budapest
Upgaraded vsr10

Upgaraded vsr10

100 000 Ft Bács-Kiskun
Solink Pro 39K Brushless Motor

Solink Pro 39K Brushless Motor

10 000 Ft Budapest
Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

Specna Arms SA-F01 FLEX GATE X-ASR ASG (csak nálunk)

15 000 Ft Pest
Vevor fali fegyvertartó

Vevor fali fegyvertartó

8 000 Ft Győr-Moson-Sopron
AKSU

AKSU

45 000 Ft Békés
Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

Strike Industries SBR CGS T8 / MWS GBBR

135 000 Ft Fejér
Pár darab cuccom  (csak nálunk)

Pár darab cuccom (csak nálunk)

40 000 Ft Pest
G&G armament (csak nálunk)

G&G armament (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Eladó replikák

Eladó replikák

100 Ft Fejér
West Coast Airsoft LCT AKMS

West Coast Airsoft LCT AKMS

80 000 Ft Budapest
Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

Novritsch ssp5 6.0 (csak nálunk)

140 000 Ft Pest
Specna Arms Prime Mk18

Specna Arms Prime Mk18

160 000 Ft Vas
AW Custom vx 9

AW Custom vx 9

30 000 Ft Bács-Kiskun
STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

STRATAIM ECHO HYBRID hanggránát

29 000 Ft Budapest
Taktikai mellény sok zsebbel

Taktikai mellény sok zsebbel

18 000 Ft Heves
MWS (majdnem) komplett upgrade szett

MWS (majdnem) komplett upgrade szett

1 234 567 Ft Budapest
Minden

Minden

12 345 Ft Budapest
Airsoft szett G&G

Airsoft szett G&G

230 000 Ft Budapest
Auto Ordnance M1911A1

Auto Ordnance M1911A1

40 000 Ft Bács-Kiskun
Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

Eladó Specna Arms SA-C08 (CORE) HAL ETU™ processzoros airsoft fegyve…

150 Ft Csongrád-Csanád
Kiegészítők (csak nálunk)

Kiegészítők (csak nálunk)

50 000 Ft Jász-Nagykun-Szolnok
Red Dot

Red Dot

20 000 Ft Bács-Kiskun
PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

PDI Wide Bore 6.1 cső 229mm (AEG)

8 000 Ft Budapest
6B45 (csak nálunk)

6B45 (csak nálunk)

90 000 Ft Budapest
Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

Airsoft P90 Aeg eladó+1 tárral

55 000 Ft Nógrád
M82A1

M82A1

600 000 Ft Budapest
Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

Gate Pulsar D + Aster 2 bluetooth (v3 gearbox)

20 000 Ft Pest
E&L AK-12 (csak nálunk)

E&L AK-12 (csak nálunk)

110 000 Ft Budapest
AAP01 válltámasz - Action Army

AAP01 válltámasz - Action Army

14 999 Ft Fejér
Salvo Precision MCX acél upgrade szett

Salvo Precision MCX acél upgrade szett

65 000 Ft Budapest
STTI MK23 SOCOM

STTI MK23 SOCOM

13 000 Ft Budapest

Partneroldal — kattintásra új lapon nyílik meg

Kiemelt cikkek

Alig két hete írtunk arról, hogy a Maple Leaf Creative Workshop megújította a hop-up gumiszériáját, most pedig újabb bejelentés érkezett tőlük: kijött a második generációs hop-up kamra a VFC és GHK M4 / AR15 GBB replikákhoz.

Barni megint összerakott egy remek videót, és jó látni, hogy még ezen a magas szinten is képes tovább fejlődni. A Brancs ezúttal a monostori pályára látogatott el, és a gránátos jelenetnél mi is a homlokunkra csaptunk.

Mi ugyan félautomata üzemmódban pihentünk a nyáron, de Breuer Ádám nyáron sem lassított, folyamatosan posztolta az új munkáit a Facebook oldalán, tegnap pedig egy poszt-apokaliptikus AK akadt meg a szemünkön.

Ritkán fut be olyan replika, amiről az ember első blikkre nem is tudja eldönteni, mit néz – aztán kiderül, hogy egy valódi, elképesztő megjelenésű orosz különleges fegyver, a VKS másolata áll előtte.

Alig pár órája jelentette be a Maple Leaf Creative Workshop a Facebook oldalán, hogy 2026-ra új hopup gumikkal jelentkezik.

Lassan véget ér a nyári uborkaszezon a szerkesztőségben, és gőzerővel dolgozunk az őszi anyagokon.

Ismerős a helyzet: az egyik csapattársadnak Peltorja van, a másiknak Ops-Core-ja, a harmadiknak meg egy vadidegen rádiója, amihez sosincs kéznél a megfelelő kábel.

Ha most kezdenél bele a gázos replikák világába, valószínűleg te is ugyanazt csinálod, mint mindenki más: fórumokat bújsz, videókat nézel, és próbálod eldönteni, melyik gépet vedd meg elsőnek.

Van egy pillanat minden airsoftos életében, amikor rájön, hogy a hobbi nem csak arról szól, hogy ki lő pontosabban, hanem arról is, hogy ki nyit teret a fiataloknak.