Na, végre itt vagyunk megint! Kicsit elhúztuk ugye ezt a téli pihenőt, de lássuk be, mindannyiunknak jól jött pár hét, hogy rendezzük a felszerelést, összerakjuk, szétrakjuk, majd megint összerakjuk a replika belsejét, és közben azon morfondírozunk, hogy most akkor tényleg kell-e az a hop-up gumi csere.
2025 – A túlélés éve
Mielőtt azonban fejest ugranánk az új évbe, kicsit álljunk meg és tekintsünk vissza. Nem írtunk 2025 végén lezáró összefoglalót, de most muszáj pár szót ejteni arról, ami tavaly történt. És tudnotok kell: minden egyes pályaüzemeltetőnek és szervezőnek óriási respect jár. Komolyan!
A 2025-ös év ugyanis nem volt egyszerű. Érezhető volt, hogy a költségvetések szűkösebbek lettek, sokan kevesebbet tudtak pályára járni, mint korábban. (Valahol persze többen) Mégis, a pályák túlnyomó többsége kitartott, folyamatosan szerveztek eseményeket, és őszintén szólva, a minőség sehol nem romlott. Sőt, sok helyen épp ellenkezőleg. Az, hogy ilyen körülmények között is stabil maradt a közösség, az nem kis dolog.
Persze volt veszteség is. A Téglagyár bezárását mindenki megérezte, aki valaha is játszott ott. Ez szerencsére nem anyagi okból offolt le azaz pont más nézetben dee, de nem az Airsoft Hungary hibájából, hiszen Ők az egyik legjobb szervezőcsapat, legalább is nagyon törekszenek rá a srácok, Máté és Pipu meg a srácok... :) Sajnos személyesen nem jutott energiánk eljutni a záró játékra, de az emlékek megmaradnak. Néha egy pálya több, mint néhány épület és terep – egy közösségi pont, ahol barátságok születnek. És ezt nehéz pótolni.
Vannak szerencsére ellen példák is akik nem tudták, hogy nem lehet és megcsinálták... :) Kecskeméten, az ICON fesztiválon valami olyasmi történt, ami eddig inkább csak elméletben létezett: az airsoft tényleg bekerült egy geek rendezvényre, és nem volt cringe. Nem kellett erőltetni, nem volt kínos, egyszerűen működött. A bemutató pont azt hozta, amit kellett. Nem volt túlpakolva, nem akartak túl sokat egyszerre. Pár asztal, felszerelések, amit meg lehetett fogni, kipróbálni lehetett néhány dolgot, és ami a legjobb volt: tényleg lehetett beszélgetni. Nem az a fajta "nézzétek milyen menő vagyok" show, hanem normális közönségtalálkozó, ahol aki érdeklődött, az kérdezhetett, aki játszik, az megosztotta a tapasztalatait.
Új arcok, friss energia
Ami viszont kifejezetten jó látvány volt 2025-ben, az az újoncok folyamatos beáramlása. Tényleg úgy tűnik, hogy egyre többen fedezik fel maguknak ezt a sportot. Akár a videók hatására, akár munka után feszültségoldásnak – egyre több ember rak össze egy kezdő szettett és jön ki kipróbálni, hogy miről is szól ez az egész.
És ez őszintén jó. Mert így friss vér kerül a közösségbe, új dinamika, új ötletek. Persze néha ott van a tanulási görbe eleji pár szituáció, amikor magyarázni kell a gyors és megfelelő "hit-calling" fontosságát, de hát mindannyian ott kezdtük, nem? :)
A gyártók őrült éve jön
Ha volt valami, ami 2025-ben igazán meghatározó volt, az az innováció. A gyártók elkezdtek kísérletezni, kiléptek a biztos vizekből, és olyan termékeket dobtak piacra, amikről pár éve még csak álmodni sem mertünk volna. Már 2024 végén, a különböző kiállításokon érződött, hogy valami készülődik, de ami tavaly jött le a gyártószalagról, az tényleg beszédes.
Voltak, akik merész új irányokba indultak el, mások inkább a bevált konstrukciókat finomították, javították ki a régi hibákat, frissítették a klasszikusokat. De az összhatás? Szinte atombomba erővel zúdult ránk a rengeteg új eszköz. És ami most került boltokba vagy épp érkezik, az egyértelműen meghatározza majd az idei pályai élményt.
A GBBR frontján például olyan fejlesztések jöttek, amik konkrétan használhatóbbá teszik ezeket a replikákat hidegebben is. Az AEG-ek esetében meg olyan elektronikák és mechanikai megoldások jelentek meg, amik korábban csak custom buildeknél voltak elérhetők.
Téli felkészülés – vagy inkább alvás?
Mi sem tagadjuk, kicsit elhúztuk ezt a téli pihenős időszakot. De ne legyünk álszentek, a havazás most is zajlik odakint, és bár lassan elmúlik a tél, azért még mindig kint van a hideg. Ezt az időt viszont tökéletesen lehet kihasználni.
Felszerelés ellenőrzés? Check. Hop-up beállítás? Megvan. Új taktikai ötletek átbeszélése a csapattal? Eszköz és alkatrész beszerzés... Folyamatban. És persze vannak a keményebb játékosok, akik mínusz 10 fokban is kint tolják, teljes full gearben. Mi, szerkesztőségben, bevalljuk, inkább a melegebb CQB pályákat preferáljuk ilyenkor. (Főleg ahol van ilyenkor meleg tea - köszi Ifi Airsoft, köszi Tamás) De ez is teljesen oké – mindenki a saját tempójában készül a tavaszi szezon nyitónapjára, amikor már nem fagynak le a GBBR tárak hét lövés után.
Indul 2026 – És ti is kellenetek
Szóval itt van az új év, és vele együtt visszajönnek a cikkek is. Külön köszönjük, hogy 31 ezer felhasználó járt az oldalunkon ahol is közel 9000 felhasználó járt vissza minden hónapban és 15 000 felhasználó volt negyed évente legalább egyszer beleolvasni a munkánkba. Rengeteg terv van, számtalan ötlet, amit meg szeretnénk valósítani.
De – és ezt őszintén mondjuk – nélkületek ez nem fog menni...
A közösség visszajelzése, a megosztások, a lájkok, az, hogy egyre többen olvassátok a cikkeket – ez mind hozzátesz ahhoz, hogy értelme legyen ennek az egésznek. És külön köszönet azoknak, akik megosztják az oldalunkat a sajátjukon, mert ezzel tényleg segítitek, hogy több emberhez jussunk el.
Idén egyébként komoly lépéseket tervezünk: Elindulnak nemsokára a videós anyagaink, lesz első saját airsoft rendezvényünk, és tavaszra érkezik az első nyomtatott magazin is. Ezek mind olyan projektek, amik csak akkor működnek, ha van közösség mögöttük.
Pályaüzemeltetőknek, szervezőknek pedig ismét mondjuk: keressetek minket bátran! Ha valami hír van, esemény, különleges játék, bármi, ami hozzátesz az airsoft világához – használjátok a beküldésre fenntartott email címünket, amit a Kapcsolat menüpont alatt találtok. És természetesen játékosok is írhatnak, ha valami extra hírt találtok, amit úgy érzitek, meg kell osztani a közösséggel.
Írjatok nekünk ugyancsak mailt, hogy min változtatnátok 2026-ban. Miben vagy miből szeretnétek, hogy több legyen és miből kevesebb. :) Ha van ötletetek, gondolatotok miben és mivel lehetnénk jobbak, akkor ragadjatok billentyűzetet és írjátok meg nekünk!
2026 indul. Készüljetek...
Mr. FOX
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges